„Kik voltak őseink?”      
Írta: Janim   
2007. 07 06.
A Népszabadság 2005. november 26. száma egy beszámolót közöl Juhari Zsuzsanna tollából a Kárpát-medencében maradt földművesek címmel. Alcímként pedig a következőt olvashatjuk: Az európaiak többsége vadászoktól származik. Európa részleges térképe felett pedig ez áll: „Kik voltak őseink?"
A Kárpát-medence első földműves telepesei, a körös műveltség népessége részben azon ősvadászok utódai lehettek, aki jó három-négyezer évvel korábban déli irányba voltak kénytelenek elhagyni a Kárpát-medencét, de a 9000 éve a Dél-Balkánon megjelenő, Anatóliából, esetleg Észak-Mezopotámiából elinduló földművesektől eltanulták a fölművelés tudományt. Ide kell sorolni azon ősvadászokat is, akik már az éghajlati változás előtt is Észak-Balkán vidékén éltek. Elképzelhető tehát hogy a Kárpát-medencében megjelenő, legkorábbi földművesek jelentős részét az ősvadászok utódai alkották, akik az Észak-Balkánon, kisebb számban Dunántúlon vészelték át az átmeneti kőkort. Ez választ adhat a történeti kérdések embertani részére, de nem oldja meg nyelvünk eredetének mibenlétét, sőt, bonyolítja. Eltanulták volna a nyelvet is a mezopotámiaiaktól? Elképzelhető, hogy jelentős keveredés eredményeként ezen első telepesek már a mezopotámiai földművesek nyelvét beszélték, vagy annak valamely változatát? Ha nem, akkor nyelvünk eredetének talányát a későbbi telepesek megjelenésében kell keresnünk, mint például a vonaldíszes edények műveltségét kialakító népességben, vagyis az ecsegfalviakban, vagy a sokkal későbbi péceli műveltség népében.
Mi szól amellett, hogy eme újkökori földművesek Európában a legnagyobb lélekszámban a Kárpát-medencében telepedhettek meg? Nyelvünk és sajátos műveltségünk, valamint a Kárpát-medence természeti adottságai! Egy adott vidék természeti adottságai nagyon fontos meghatározói annak, hogy egy nyelv és egy nép sajátos műveltsége milyen mély gyökereket tud ereszteni. A Kárpát-medence folyórendszere és egyéb természeti adottságai, például lehetővé tették, hogy eme újkőkori földművesek nagy lélekszámban meg tudtak telepedni, és felépíthették közösségeiket. Az autópályák építésének nyomvonalán több ilyen települést is feltártak, mint az említett alsónyékiek, vagy korábban Polgár vidékén talált település, melynek lélekszámát a régész 2000-re becsülte. A források, a kisebb-nagyobb patakok vagy árkok biztosították a vízellátást. Ha valaki végigjárja az őszi szántásokat, szinte minden kilométer, másfél kilométer távolságra a patakmentén egy-egy település nyomaira találhat. Az első nagyon fontos tényező tehát a népsűrűség. A második pedig az elzártság, az elszigeteltség. E szerepet töltötte be a Kárpátok koszorúja, délen pedig a Dinári-hegység. A Kárpát-medencében léteztek az emberi létfenntartás alapkövetelményei, amelyek lehetővé tették a népsűrűség átlagfeletti magasságát.
Nos, Kr. e. 2000 tájáig, azaz a péceli műveltség népének megjelenéséig - a régészeti leletek tanúsága ként - szinte minden betelepülés délről történt, beleértve őket is. Jelek szerint ők elég nagy lélekszámban költöztek hazánkba, akikről Kalicz Nándor azt írta az Agyag istenek című könyvében, hogy; „anatóliai színezetűek". Elképzelhető tehát, hogy tőlük örököltük nyelvünket. Ez alátámasztja az olasz nyelvész, Mario Alinei tanár úr is, aki arról írt könyvében, hogy az etruszkok a Kárpát-medencéből mentek Itáliába, akik a péceli és a zoki műveltség népéből alakultak ki, és magyarul beszéltek. Mai ismereteink szerint a zokiak voltak az első keletről jövő, lovas műveltségű hódító nép. Tudni kell, hogy az Észak-Mezopotámiából a földművesek keleti irányban is terjeszkedtek, tehát elképzelhető, hogy a későbbiek folyamán egy részük a környezeti viszonyok hatására az állattenyésztésre tértek át, mely alapja lett a lovas műveltségek kialakulásának. Ha ez így van, akkor magyarázatot ad a Közép-Ázsiában előforduló magyar helység és földrajzi nevekre. Magyarázatot ad a keleti rokon, vagy rokonnak vélt népek kapcsolatrendszerére is. Valamint arra, hogy a keletről jövő hódítók, mint a kimmérek, a szittyák, a szarmaták, a hunok, az avarok és Árpád népe is, nyelvileg nem voltak idegenek. Ha ez így volt, és nagyobbrészt úgy gondoljuk, hogy így volt, akkor mi a válasz arra, hogy a mai magyarság kb. 75%-a az ősvadászoktól származik? Legalábbis anyai ágon.
Az említett népek között csak a szittyáknak, a kései avaroknak és Árpád népének szerepe szorul kissé bővebb megvilágításra. A szarmaták, a hunok és a korai avarok, mint hódítók jelentek meg a Kárpát-medencében, s miután összeomlott birodalmuk, szinte nyomtalanul eltűntek hazánk területéről. A hódítóknak ugyanis nincs jelentős alaplakossága, ők mindenkor a meghódítottakra építik birodalmukat, melyhez ők a vezetést, a szervezést és katonai szolgálatot adják. A szittyák 500 évig uralták a Kárpát-medencét, de tömörebb szittya lakosságot csak Mátra-vidékén és Erdélyben tud kimutatni a régészet. Az ország nagyobb részében csak a vezetőréteg volt szittya, tehát embertani és nyelvi hatásuk nem lehetett jelentős. A kései avarok mibenléte a legkomolyabb talány, akik Kr. u. 670-es években jelentek meg, méghozzá nagyszámban a régészeti leletek tanúsága szerint. László Gyula tanár úr bennük látta a hiányzó magyar köznépet, s úgy vélte, hogy ők lehettek az első jelentősszámú magyar nyelvűek a Kárpát-medencében. A gond az, hogy egy nagyszámú népmozgásról hiányzanak az írásos feljegyzések, melyek e korban már elvárhatók lennének. Nagy a valószínűsége annak, hogy a kései avarokhoz köthető edényfajta, és nem maga a népesség terjed el a Kárpát-medencében. Árpád népének lélekszáma és nyelvisége továbbra is vitatott. Vannak, akik lehetetlenül alacsony lélekszámról vélekednek. Azok, akik továbbra is bennük látják a magyar nyelv megjelenését, a lélekszámot felfelé kerekítik, de általában 500 ezerrel megelégszenek. Viták vannak a keleti rokon vagy rokonnak vélt népek nyelviségéről is. Magyarul beszéltek vagy törökül? Tény, hogy török nyelvű írásokat találtak keleten, magyart nem. Van néhány szittya régészeti tárgy és edény, amelyiken rövid, némely megfejtő szerint magyar rovásszöveg van, de, amely túl kevés a vita eldöntéséhez. Nagy segítség lenne, ha előkerülne az Ősgeszta, amely jelek szerint IV. Béla idejében tűnt el.
Az előző bekezdésben felsoroltakat a következőkben lehet összegezni: Ha a keleti rokon, vagy rokonnak vélt népek az ősparasztok utódai, és magyarul beszéltek, akkor nyelvük csak gazdagíthatta a kárpát-medenceiekét. De miért nem gazdagította embertanilag a földművesek állományát? Ha pedig az indoeurópai népességhez sorolandók, akkor miért nem tűnt el az ősparaszt nyelve a Kárpát-medencéből? Jobb híján ugyanis nem lehet a képletből kihagyni a sumér és magyar nyelv rokonságát, és a kb. 3000 hellén-görög szóegyezést, melyet dr. Aczél József mutatott ki az 1926-ban kiadott munkájában. Persze, ennek is megvannak a tagadói, de nehéz feltételezni, hogy mindazok tévedtek volna - magyar és nem magyar kutatók -, aki e kérdéssel foglakoztak.

Észak-Spanyolország és Délnyugat-Franciaország lehetett, ahol az ősvadászok népesedési robbanása megtörtént kb. 7000 évvel ezelőtt.

A magyarság és a Kárpát-medence történetét csak Európa éghajlati és népesedési/benépesedési története keretén belül lehet megérteni. Az utolsó jégkor felső, tehát utolsó szakaszának ideje alatt Közép-Európa, a Kárpátoktól és az Alpoktól északra fekvő része állandóan fagyott vagy jéggel borított terület volt. Nyugat Európa, de elsősorban Délnyugat-Franciaország és Észak-Spanyolország, azaz a Pireneusok két oldalán jelentő vadászközösségek élhettek, melyről a barlangokban talált, világhírű falfestmények tanúskodnak. E vidék alkalmas volt a jelentő lélekszámú népesség, közösség eltartására. Amikor az éghajlat megváltozott, a jégmező visszahúzódott, Közép-Európa ugyanazon folyamaton esett át, mint a Kárpát-medence.
Miután e területek is felszáradtak, kialakult a mérsékeltégövi növény és állatvilág, megindulhatott az ősvadászok terjeszkedése nyugatról a keleti irányba, de ekkora már ők is átvették a földművelés tudományát az időközben Dél-Franciaországot is elérő földművesektől, amire a megváltozott természeti állapotok is kényszeríthették őket. E népesség és a Kárpát-medencéből terjeszkedő földművesek aztán Közép-Európában, talán a Rajnától keletre találkoztak és keveredtek. A későbbi népmozgások során e kevert, de nagyobbrészt az ősvadászok örökítőit hordó népesség eljutott a Kárpát-medencébe is. Ezzel gazdagították az ősvadászok embertani állagát. A különböző korokban érkező újabb és újabb népesség hatásai egyre hígították az újkőkori földművesek embertani mutatóit, majd az ősvadászok javára fordították, de ez egy lassú folyamat lehetett, amely a Kárpát-medencében nem nyelte el az ősparasztok nyelvét. Ha megváltoztatta volna, akkor mi is valamely indoeurópai nyelvet beszélnénk. A legnagyobb népességcsere azonban az elmúlt 500 évben következett be a törökhódoltság ideje alatt, és az azt követő viharos és pusztító századok során. Ez lehet a történeti háttere annak, hogy a mai magyarság nagyobb része az ősvadászoktól származik, de az újkőkori földművesek nyelvét beszéli.
A Népszabadság 2005. november 26. száma egy beszámolót közöl Juhari Zsuzsanna tollából a Kárpát-medencében maradt földművesek címmel. Alcímként pedig a következőt olvashatjuk: Az európaiak többsége vadászoktól származik. Európa részleges térképe felett pedig ez áll: „Kik voltak őseink?"
Az írónő arról ad hírt, hogy a Mainzban anyai ágon végzett legújabb örökítő (genetikai) jelző vizsgálatok eredménye szerint, Európa népességének többsége a kb. 40 000 évvel ezelőtt megjelent aurignaci őskori gyűjtögető-vadászoktól származik, akik kb. 15 000 évvel később erősítést kaptak a gravetti műveltség emberének megjelenésével. Ez cáfolja ama nézetet, miszerint az európaiak többsége az újkőkorban, mintegy hét-nyolcezer éve Közel-Keletről, az egyre távolabbi vidékeket is benépesítő földművesek kései útódai lennének. E vizsgálatok eredményéből arra lehet következtetni, hogy tévesek voltak a régészeti leletek alapján kikövetkeztetett nézetek. Az örökítő jelzők tanúsága szerint nem maga a földműves nép terjeszkedett nagy számban, hanem a kb. tizenkétezer éve Palesztinából elinduló földművelés tudománya. E tudomány Európa irányába a Földközi- és az Égei-tenger szigetein terjedt a legkorábban és leggyorsabban. Innen terjed a Kárpát-medencébe, majd pedig a Duna vonalán nyugatra. Az anyai ág leszármazottai Európa mai népességében mindössze 0.2%, mutatják a mainzi eredmények. A sokat sejtető cím tehát, mintha elvesztené valós tartalmi értékét.
Egy korábban végzett vizsgálat eredményét a Science 2000. november 10-i számában (The Genetic Legacy of Paleolithic Homo sapiens sapiens in Extant Europeans: A Y Chromosome Perspective) tették közzé, melyben az apai ág leszármazottainak vonalát keresték. (E tanulmánnyal Cser Ferenc és Darai Lajos is behatóan foglakozott a Magyar folytonosság a Kárpát-medencében című munkában.) A kimutatás szerint az újkőkori földművesek jelzői, férfiágon jelentősen jobb százalékot mutatnak a mai magyarságban, mint az anyai ágé. A férfiak Y- kromoszóma a következőképp oszlik meg két főág között: a YAP>4064>M35 leágazás 8.9%, míg az M89>M172, valamint a M201 leágazás összesen 4.4%-ban képviselteti magát. Együttesen tehát 13.3%. Igaz, hogy ez nem egy minden igényt kielégítő, átfogó vizsgálatra támaszkodik. A jövőbeni vizsgálatok ezen értékeket megerősíthetik, vagy további átértékelésekre adhatnak okot. A Földközi-tenger északi partvidéke közelében élő népek örökítő mutatóiban ezen ősparaszt jelzői még jelentős százalékban kimutathatók. Közép-Európában viszont kisebb százalékban, míg nyugatra haladva egyre gyérül. Magyar vonatkozásban a 13.3 százalék nem tekinthető rossznak, de 20 százalék körüli értékkel meggyőzőbben lehetne érvelni. Ha ugyanis az Észak-Mezopotámiából származó földművesekkel nem lehet magyarázatot adni a magyar nyelv meghonosodására a Kárpát-medencében, akkor egy olyan kemény feladattal állunk szemben, amelyet mai ismereteink segítségével nem tudunk nyugvópontra helyezni. A magyar nyelv Közép- vagy Belső-Ázsiából való származtatása ellen szól a Kárpát-medence népesedési története. A sumér-magyar nyelvrokonság, sőt a hellén-görög szóazonosságok is a közel-keleti fölműves ősök mellett szólnak. Ha mi is, mit Európa más népei, az őskori vadászoktól származunk, akkor miért nem beszélünk valamely indoeurópai nyelven? A magyar nyelv olyan Európában, mint egy magányos fa a hatalmas erdő közepén, amelyhez valamelyest hasonlóak csak az erdő északkeleti (finnugor) és délkeleti (török) szegélyén találhatók. Jelen helyzetünkben nem tehetünk mást, mint megkísérelni egy történelmi folyamat felépítését, amely - reményeink szerint - megközelítheti a valóságot.
Lépjünk azonban vissza a mainzi, Gutenber Egyetemen anyai ágon végzett vizsgálat eredményének kissé tüzetesebb áttekintéséhez. A kutatást Joachim Burger tanár úr és társai végezték, és az eredményt a Science 2005. november 11-i számában tették közzé (Ancient DNA from the First European Farmers in 7500-Year-Old Neolithic Sites). Burger tanár úr és társai is az újkőkori földművesek szerepére kívántak fényt deríteni Európa, azon belül Közép-Európa népeinek kialakulásában. Magyarországtól északra és északnyugtra fekvő területek első földművesei az úgynevezett „vonaldíszes edények műveltségének" (Linearbandkeramik) népe volt, akik Magyarországról, főleg a Duna vonalán terjeszkedtek a Rajna, sőt egészen Párizs vidékéig. Közel egymillió négyzetkilométert telepítettek be kb. 500 év alatt Kr. e. 5500-tól Kr. e. 5000-ig. Ezt mutatják a régészeti leletek. Ez adta a gondolatot, hogy Európa népességének zöme az újkőkori földművesektől származik. Az anyai ág örökítő jelző (mitochondriális DNS) vizsgálatainak eredménye erre alaposan rácáfolt. Írják a Science-ben.
Burger és társai 16 közép-európai lelőhelyről 57 csontvázon végeztek vizsgálatot, melyből 24 bizonyult alkalmasnak. Juhari az említett Népszabadság cikkében így ír az eredményről:
„A 24 egyedből hatnak, vagyis a vizsgált személyek 25 százalékának olyan genetikai sajátosságai voltak, amelyek szinte ismeretlenek a mai Európa más területein, és a többi is csak kevés hasonlóságot mutat."
Juhari közlése valóban helytálló ama hat jelző sajátosságaira, de a megmaradt tizennyolcról a Scienc-ben ezt írják: „Eme 18 jelző gyakori és széles körben elterjed a mai európaiakban, közel-keletiekben, és közép-ázsiaiakban,...." (These 18 sequences are common and widespread in modern Europeans, Near Easterners, and Central Asians,...) Éppen gyakoriságuk és széleskörű elterjedtségük miatt nem találták alkalmasnak őket a végső következtetések megfogalmazásához. A tudósok tehát ama hat (6), ritka minta eredményét vették alapul, mely képlete az N1a. Ezek közül egy (1) Ecsegfalváról, az „alföldi vonaldíszes edények műveltségéből", és öt (5) a németországi Linearbandkeramik, azaz a „vonaldísze edények műveltségéből" (Halberstadtból, Flomborból, Unterwiederstedtből és kettő Derenburgból) való. A dunántúli minta valószínű célszerűbb lett volna, mert az ausztriai és németországi vonaldíszesek zöme nem az alföldiektől, hanem a dunántúli vonaldíszesektől származik. Elképzelhető, hogy a Dunántúlról nem tudtak használható csontokat szerezni. Erre a jövőben nagyobb lesz a lehetőség, mert Alsónyéken, Bátaszék mellett egy 7000 éves telephelyet tártak fel, ahol a régész 250 csontvázat ásott ki.

Az olvasók tájékoztatására érdemes feltűntetni a Science táblázatát az N1a jelző sorszámaival:

Derenburg      147.A  172.C  223.T  248.T  355.T
Derenburg      147.A  172.C  223.T  248.T  320.T  355.T
Halberstadt      086.C  147.A  172.C  223.T  248.T  320.T  355.T
Flomborn      147.A  172.C  223.T  248.T  320.T  355.T
Unterwiederstedt   129.A  147.A  154.C  172.C  223.T  248.T  320.T  355.T
Ecsegfalva      147.A  172.C  189.C  223.T  248.T  274.A  355.T

Az ecsegfalvi N1a jelzőjében két olyan sorszám van (189.C és 274.A), amelyik nincs meg a többiben. Az N1a jelzőt ugyanis három nagy csoportba sorolják: az európaiba, a közép-ázsiaiba és az afrikaiba. Az ecsegfalvi lelet a közép-ázsiai csoportba tartozik, mely a mai népességben az Urál délnyugati lábainál, Magna Hungária, vagyis a mai Baskíria területén fordul elő a legnagyobb számban. Az európai csoport a legelterjedtebb a Vörös-tenger északnyugati és délkeleti, valamint a Kaszpi-tenger délkeleti partvidékén a leggyakoribb. Keleten pedig egészen a Bajkál-tó vidékéig vezetnek a szálak, ahol a közép-ázsiai csoport is képviselteti magát. Az utóbbi csoport valószínű Közép-Ázsiában vagy Kelet-Európában alakult ki, mert hiányzik mind Nyugat-Európából, mind Afrikából. E jelzőt megtalálták viszont a távoli Altáji-hegységben előkerült szittya csontmaradványában, mely azt igazolja, hogy kialakult már legalább kétezer-ötszáz éve. Az afrikai csoport legészakíbb előfordulási helye Görögország és a Kaukázus. A legfontosabb azonban az lenne, ha a földművesek kiindulási vidékéről - Észak-Mezopotámia és Anatólia - is rendelkeznénk újkőkori csontmintákkal, valamint genetikai értékekkel.
 A jelen ismeretek alapján az N1a az újkőkori földművesekhez köthető, de szerepük nem számottevő Európa, Közép-Ázsia és Észak-Afrika mai népességének kialakulásában, mondják a mainzi tudósok. De vajon miért kellett kizárni ama 18 csontvázat, melyeket éppen jelzőik gyakorisága és elterjedtsége miatt hagytak kívül a végeredmény megfogalmazásából, a százalékarányok kimutatásból? Ők ugyanazon újkőkori lelőhelyekről kerültek elő, tehát földművesek voltak, és bele tartoznak a teljes képbe. Sőt, ama 33 egyén is földműves volt, akik csontjai alkalmatlanok voltak a vizsgálat céljából. A rendelkezésre álló mintákból azt lehet kiolvasni, hogy már e korban is kevert népességről van szó. Míg a földművelés legkorábbi nyomai Palesztinából ismertek, addig minden jel arra mutat, hogy a nagy népesedési robbanás a Kaukázus alatti térségben, főleg a Tigris felső folyása vidékén történ jó tízezer éve. Innen terjeszkedtek a földművesek a szélrózsa minden irányába - beleértve Dél-Mezopotámiát is -, melyet a férfiág Y jelzője alá is támaszt. A georgiaiakban az M89, az M172 és az M201 összesen 66.6%, a törökökben 49.9%, a szíriaiakban 45.0% és a libanoniakban 48.3%. A női ág mind a három csoport N1a jelzője is előfordul e vidéken, de meglepő kis százalékban. A ma ismert eredmények szerint jelentős eltérés van a férfi és női ág embertani mutatói között. Mintha az újkőkori földművesek férfi és női ága két különböző eredetű nép lenne. A tudósok erre különböző lehetőségek felvetésével szolgálnak. Bárhogyan is voltak a dolgok, az 57 csontváz a 7500 éve élt földművesek csontjai voltak, és a vonaldíszes edények műveltségébe tartoztak. Így hát, ha a 18 csontváz jelzőit is figyelembe vették volna, akkor Európa mai népességére kivetített eredmény is más lenne. Meg kell említeni, hogy a földműveseknek is voltak őskori ősei, és jelen ismereteink szerint már Európában való megjelenésük idején is kevert népesség volt.
Úgy tűnik tehát, hogy magyar vonatkozásban a régészeti leletek, és az örökítő jelzők tanúságtétele mögött egy olyan népesedési történet húzódik, amelyre csak feltételezésekkel deríthetünk némi fényt. Nézzük tehát a legvalószínűbbet.
Az utolsó jégkor ideje alatt a Kárpát-medence fagyos talajú (tundra), erdős vidék volt. Ez volt a hidegégövi nagyállatok (rénszarvas, ősbölény, barlangi medve, mamut, stb.) téli szállásterülete. Nyári hónapokban a bécsi-medencén át, a Kárpátokon kívüli legelőket keresték fel. Az állatok eme ki- és bevándorlását a rájuk vadászó emberek is követték. Közép-Európa a jégkor utolsó szakaszának ideje alatt, a Kárpátoktól északra teljesen néptelen volt. Amikor kb. 12 000 éve bekövetkezet a nagy éghajlati változás, eme nagyállatok többé nem jöttek vissza. A hideg éghajlattal együtt, egyre északabbra húzódtak. Gáboriné Csánk Vera Az ősember Magyarországon című könyve 248. oldalán írja: „A mamutok, rénszarvasok ideje, és velük együtt az ősember is eltűnt, elvándorolt." Majd pedig a 250. oldalon ez áll: „Egyszóval az ősember korát és a civilizációját nem tudjuk összekapcsolni a fiatalabb kőkorral." Nem, mert a Kárpát-medencében, vagy legalábbis annak alföldi részén, az átmeneti kőkorból hiányzanak a régészeti leletek, az emberi települések. Ama kőszerszámok is, melyeket korábban az átmeneti kőkorból valónak tartottak, ma már inkább a jégkorba sorolják.

 
Európa éghajlati viszonya az utolsó jégkor utolsó szakaszában: Legfelül - jobbra dűlő átlók - állandó jégpáncél. Ia, Ib, és Ic. Állandó fagyott talajú tundra. II. Erdős tundra (Kárpát-medence). III. Tenger-melléki tundra. IV. Tenger-melléki tundra fagyott talaj nélkül. (László Gyula, Vértesszőlőstől Pusztaszerig.)

Az alapvető éghajlati változás a nagykiterjedésű jégtakaró és felgyülemlett hó olvadását eredményezte. A légrétegek is feldúsultak páratartalommal, és beálltak a hatalmas esőzések, ami még inkább felgyorsította a jég és hó olvadását. Az alföldi részek elmocsarasodtak. A Kárpát-medencében a 100 méter tengerszint feletti magasság alatti területeket az állandó állóvíz boríthatta el. Az ősvadászokból csak néhány magaslati ponton marad valamennyi, akiknek a főtápláléka a hal lett. Erre utalást a Népművelési Propaganda Iroda által kiadott Magyarország Népeinek Története az Őskortól a Honfoglalási című munka 7. oldalán találunk, mely így szól: „A kezdetben szinte kizárólagos gyűjtögetés mellett a középső és késői őskorban a táplálkozás fontos forrása lett a vadászat, az átmeneti kőkorban a halászat." A magyar alföld déli vidékeiről az ősvadászok valószínű a Dinári-hegység völgyeibe húzódtak, akik élelmüket már korábban sem kizárólag, a nagyállatokra támaszkodva szerezték be. Az alföld északi és déli vidékei között jelentős lehetett az éghajlati különbség. Időközben azonban egy lassú felszáradás, valamint a mérsékelt égövi növény- és állatvilág kialakulása is folyamatban volt. Lassan, Európa nagyobb részén a mérsékelt égövi időjárás állandósult. Kr. e. 6500 táján délről megjelentek az első földművesek. A Népszabadság 2006. október 7-i számában Doros Judit nagy lelkesedéssel számolt be A megkerül láncszem című írásában a Tarnaörsön feltárt őskori vadász telephelyéről. Nos, a 8000 évesnek becsült tarnaörsi telephelyet még jóindulattal se lehet láncszemnek tartani. Azért nem, mert amint láttuk, 8000 éve a Dél-alföldön, nagyjából a mai határvonal alatt, Tiszántúlon a Berettyó vonala alatt és Erdélyben megjelentek az első földművesek is. A tarnaörsiek igazolják, hogy ekkora már az alföld északi vidékei is lakhatóvá váltak. Északról, keletről és nyugatról egyaránt, megkezdődhetett a be- és a visszatelepülés. A tarnaörsi ősvadászok is valószínű valamely magaslati pontról húzódtak le, vagy a Kárpátokon kívülről telepedtek be.