A magyar múlT.

Igenis szép történelmünk van. Igenis van mire büszkének lenni a több mint ezeréves történelmünkben. Bár manapság mindenki inkább kesereg a bús esztendőkön, a bölcs királyainkat, a győztes csatáinkat, előretekintő, megfontolt és bátor hadvezéreinket sem szabad elfelejtenünk. Hisz a megpróbáltatások közepette, ami oly sokszor érte Magyarországot, mindig jött valaki, mindig történt valami, és az ország felállt, küzdött tovább, fejlődött, gyarapodott. Különös ezt így átgondolni, de mennyi emberi tartás kell ahhoz, hogy néha egész birodalmakkal szembeszálljon valaki, miközben a háta mögött "csak" egy meggyötört ország áll, minden bizalmát és reményét vezérébe vagy egy eszmébe vetve. A szabadságvágy végigvezet a magyar történelmen, s a könyv fejezetein is mindig előbukkan, sokszor teret adva az alternatív elképzeléseknek, az eddig szándékosan háttérbe szorított teóriáknak. A szöveget mindenhol gazdag képanyag övezi, hogy a távolba vesző adatokat, tényeket élettel töltse fel. A képek segítenek a hadvezér, a király mögé odagondolni az embert is. Mert a történelem már csak nekünk történelem. Azoknak, akik átélték - és nemegyszer az egész országnak -, sokszor élethalál kérdése volt.

A MAGYAR NÉP ŐSTÖRTÉNETE és VÁNDORLÁSA
I. A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET KUTATÁSA ÉS FORRÁSAI:
Az őstörténet egy nép kialakulásának, kezdeti történelmének időszaka. Kutatásában a legtöbbet a régészet, az embertan, a genetika, a nyelvészet, a néprajz és az éghajlattan kutatásai segíthetik. Ezek eredményeit egyeztetni különösen nehéz feladat, hiszen biztosan a magyarokról szóló legkorábbi forrásaink csak a IX. századból vannak, előtte pedig a sztyepp sajátos történelmi forgatagában rengeteg változáson ment át népünk.
Alapos nyelvészeti kutatások és hosszú tudományos viták után során egyértelmű, hogy szókincs és nyelvtani felépítés alapján a magyar az urali nyelvcsalád finnugor ágába tartozik. Emellett azonban sokféle (török, iráni, szláv, germán,...) kulturális hatás érte népünket, így sokgyökerű, befogadó kultúrával rendelkezünk.
A IX-X. században arab és perzsa írók mellett bizánci források említik a magyarokat („türkoi”= türkök néven). Később már közvetlenebb, magyar és más európai középkori források: a geszták, a krónikák és annalesek (évkönyvek) kísérik figyelemmel őseink történetét.
II. AZ ŐSTÖRTÉNET KORAI SZAKASZAI:
a) Uráli kor (Kr. e. IV. évezred): A finnugor nyelvcsalád a szomszéd nyelvekkel együtt alakult ki és közösen alkotják az uráli nyelvcsaládot. Őshazájuk Nyugat-Szibériában az Ural hegy és az Ob folyó vidéke. Paleolit szintű (pattintott kőkori) eszközök használata, zsákmányoló, halász-vadász életmód volt jellemző. Az uráli ősszavaink ilyen életmódot (víz, hal, háló, evez, tó, tűz, főz, íj, nyíl, bőr,…) és egyes rokonsági fokokat (ős, vő, fél, meny, rokon,…) jelenítenek meg.
b) Finnugor kor (Kr. e. III. évezred): Valószínűleg déli hatásra elterjedt a csiszolt kőeszközök használata (neolit kor), ezáltal eredményesebbé vált az élelmezés. A fejlődés megnövelte a környéken élők létszámát, átkeltek az Urálon, Volga és Káma vidékére vándoroltak. A nyugatra költözés a Skandinávia felé tovább vándorló finn és permi nyelvű törzsek és a helyben maradt ugorok nyelvi szétválásához vezetett. A korból fennmaradó (finnugor) szavaink pl. a ház, lak, kő, lő, öl, kés, fiú, öcs, anya, had, ár[a],… A nyelvfejlődésről bővebben:mek.niif.hu/01900/01992/html/index2.html
c) Ugor kor (Kr. e. II. évezred-Kr. e. 500): Az ugorokat déli szomszédaik, az iráni népek felöl újabb fejlesztő hatások érték: megismerkedtek a fémek feldolgozásával, fémtárgyak készítésével, használták a rezet, majd a bronzot. Ekkor ismerkedtek meg a földműveléssel és az állattenyésztéssel is. Az éghajlat fokozatos felmelegedése miatt az erdős tájak erdős sztyeppé alakultak, így a magyarok körében megjelent a nomád állattartás, melynek szavai az ugor népek közös szókincsében is megvannak (ló, másodfű-harmadfű ló, fék, nyereg,…).
Az ugor törzsek szétválása Kr. e. 1000-500 közt ment végbe. Egy részük, az obi ugorok csoportja északra ment, az erdős vidéken megmaradt a halász-vadász életmód mellett, utódaik: vogulok és osztjákok (saját nyelvükön a mansy és a chanti nép, ők a legközelebbi nyelvrokonaink). Másik részük délre ment, belőlük alakultak ki a magyarok, ők a sztyeppen vándorolva végül a Kárpát-medencébe jutottak.
A „fehér folt” időszaka (Kr. e. 500-Kr. u. 500): e korszakról nagyon kevés a forrásunk, inkább a következő korszak jelenségeiből következtethetünk az ekkori folyamatokra, változásokra. Ekkor a magyarok már a sztyeppen éltek, török és iráni népek nyelvi és kulturális hatásai érték őket.
III. A SZTYEPPI VÁNDORLÁS LEGFŐBB ÁLLOMÁSAI:

A sztyepp általános jellemzői: A Kr. e. II. évezredtől a magyarok a sztyeppen vándoroltak. A sztyepp a Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig és a Lengyel-alföldig húzódó erdős-füves puszta, ahol a megélhetési források (legelő, víz, …) beszűkülése gyakran lavinaszerű változásokat indított el. A népvándorlás törzsei: hunok, avarok, török népek (onogurok), kazárok. A kazároknak sikerült a Don, a Volga és a Kaukázus közt egy jól szervezett birodalmat alapítani, fejlett mezőgazdaságot kialakítani, mely a VII-X. századig fennállt a népvándorlás további folyamatai ellenére.
a) Magna Hungaria/ Baskíria: A Volga-Káma könyök és az Urál-folyó közti vidék, a magyarok Kr. e. 500 és Kr. u. 500 közt élhettek itt. Feltehetőleg török népek között élhettünk, hatottak az anyagi kultúránkra, a külső megjelenésre és a törzsi szervezetre, amiben éltünk. Török (pl. onogur [’tíz törzs’]) eredetű jövevényszavak voltak az állattenyésztésben (bika, ökör, borjú, fej [ige], tej, disznó,…), a növénytermesztésben (gyümölcs, alma, búza, arat, őröl, eke, sarló, tarló, szőlő, bor,…), az igazgatásban, vallásban és a családban (törvény, bűn, gyűl, tábor, sereg, tanú, betű; húg, iker,…),... Az iráni nyelvű alánok (a későbbi jászok) és perzsák is hatással voltak a magyarokra, ennek emlékeit a fémmegmunkálás (vas, kard, vért), a kereskedelem (vásár, vám, gazdag,…), a társadalmi szervezet (gyűl, bűn, bélyeg [billog]) egyes szavai mutatják. A permi finn törzsek nyelvi hatása is jelentkezett pl. számnevek (-van, -ven, -nc), főnévi igenevek (-ni) végződésében, illetve vsz. a kenyér szavunkban. Baskíriát később Magna Hungariának, „Nagy Magyarországnak” nevezték, ami a régi Magyarországot jelenti.
b) Levédia: A VIII. sz.-ban a magyarok Levédiába mentek, ami a Don keleti oldalán terült el. A török népek mozgása váltotta ki a magyarok vándorlását. Itt a Kazár Birodalommal került kapcsolatba, ők nagy hatással voltak a magyarokra: kialakult a kettős fejedelemség („kündü”-szakrális, szentként tisztelt fejedelem, „gyula”-tényleges, katonai vezető [Nap–Hold]), a kazárok emellett fejlesztőleg hatottak a gazdálkodásra (ekés földművelés, zöldség-, gyümölcstermesztés) és tőlük vettük át a rovásírást.
c) Etelköz: A IX. sz. elején (830-850 k.) őseink nyugatabbra vándoroltak, így csökkent a kazár befolyás. Ekkor csatlakoztak hozzánk a kazároktól elszakadt kabarok 8. törzsként (valószínűleg a székelyek ősei). Etelköz („Folyóköz”) a Duna és a Dnyeper közötti terület volt. A magyarság innen zsákmányszerző hadjáratokat folytatott. Részben tőlük északról hurcolták el a szláv törzsek lakosságát rabszolgának (bizánci, arab kereskedőknek eladva őket), részben nyugat felé portyáztak a Kárpát-medencében 862-től. Az egymással harcoló frankok és a morvák felállítva hívták segítségül a magyarokat, akik így megismerték későbbi hazánkat, ez tekinthető a honfoglalás előzményének. A IX. sz. második felében a magyar törzsek vezérei Álmos vezetésével vérszerződést kötöttek (Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Tétény/ Töhötöm; a törzsek: Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő Kér, Keszi).

IV. AZ ŐSMAGYAR KULTÚRA JELLEGZETESSÉGEI:
Az önállóvá váló nomád magyarok szálláshelyváltásai a sztyeppi népeknél szokásos okokkal magyarázhatók: vízhiány, legelők kiszáradása, megtámadtatás. Etelköztől az egyre terjedő földművelés miatt félnomád életmód alakult ki: a ciklikus vándorlás során az év melegebb felében legelőket váltva terelték állataikat, majd ősszel állandó szálláshelyükre tértek. A lakhely a hasonló kultúrájú népeknél megfigyelhető sátor, az összecsukható favázból készült, nemezanyaggal borított jurta. A sírleletekből számos mesterség (pl. fejlett szintű ötvösség, kovácsmesterség, fafeldolgozás, fazekasság, bőrművesség, fegyverkészítés,…) meglétére következtethetünk.
A források a sztyeppi magyarok törökös kinézetéről írtak: csizma, könnyű szövésű alsóruházat, gyakran értékes textíliákból (brokát, selyem) készült hosszú felsőruházat, melyet övvel, nemesfémekből, gyöngyökből készült kiegészítőkkel, díszekkel és ékszerekkel hordtak. Ezt egészítette ki a bőrből készült, esetleg ezüstcsúcsos süveg. Fegyverzetük a nomád könnyűlovasság darabjaiból tevődött össze: hajlított pengéjű szablya, kopja, fokos, kerek bőrpajzs, természetesen a kompozit (fa–ín–csont összetételű) reflexíj és nyíl, esetleg könnyű páncél: sisak és bőrvért.
A magyar ősök harcmodora a portyázáson és a cselvetésen alapult: váratlan rajtaütésszerű támadás után megfutamodást látszatát keltették hátrafelé nyilazva az üldözőkre, majd a lesben álló nagyobb csapategységek előjönnek rejtekükből és bekerítve, gyorsan lovagolva együtt morzsolják fel a megtizedelt, megzavarodott ellenséget.
A magyarok vallása egyfajta különleges sámánhit volt, melyben fontos szerepet játszott a túlvilággal kapcsolatot tartó pap, a táltos, aki jövendőt mondott (révületbe esés után), áldozatokat (pl. fehér ló) mutatott be, gyógyított, elbúcsúztatta a holtakat. A táltoshitben tisztelték az ősök és a természet szellemeit, emellett hatott a zsidó-keresztény monoteizmus és a perzsa vallási dualizmus is.

forrás:libri.hu/konyv/a-magyar-mult-dicso-fejezetei.html