****Magyarország útikalauz!****

      

 

 Tájékoztatom a kedves olvasókat, hogy az ittlévő üzenőfal  átmenetileg, hivatalos ok miatt nem elérhető.A bővebb információról
 olvashattok
ITT A PELLENGÉR
 
 

      

 

 Sport
Olimpia régen és ma.

Az olimpiai játékok nagy múltra tekintenek vissza. A történet az ókori Görögországban kezdődött, ahol a különböző városállamok legrátermettebb fiai vetélkedtek, nagyrészt szakrális keretek között. A XIX. század végén Coubertin báró irányításával újraélesztették a sport legnagyobb ünnepét, ami napjainkban is egyre fejlődő, fontos eseménye az emberek életének.

Az ókori olimpiák.
Számos mítosz, legenda foglalkozik a játékok eredetével. Egyik ilyen történet szerint Héraklész egyszer megnyert egy versenyt Olümpiában és ezért elrendelte, hogy 4 évenként meg kell ismételni azt. Egy másik szerint Zeuszhoz köthető, Kronosz feletti győzelme után a görög főisten akaratából születtek meg a játékok. Nem tudhatjuk biztosan, hogy mikor rendezték meg először a viadalokat, de történetileg egy szerződéssel veszik kezdetüket, melyet spártai Lykurgos és eliszi Iphitus kötött. A szerződés értelmében Olümpiában rendszeresítették a bajnoki küzdelmet (agon), majd lassanként az időpontokat is meghatározták, 4 (egyes források szerint 5) évenként tartották meg a versenyeket. Általában a Koroibos győzelmét hozó, Kr.e. 776-os játékokat tekintik az első ókori olimpiának, bár valószínű, hogy korábban is rendeztek versenyeket. A görögöknél az olümpiai játékok egy nagyobb versenysorozat részét képezték. A pánhellén (összgörög) játékokat 2-4 évente rendezték meg. A nemeai és az iszthmoszi játékokat 2 évente, előbbit Zeusz, utóbbit Poszeidón tiszteletére, a püthóit (Apollón tiszteletére) és az olümpiait (szintén Zeusz tiszteletére) pedig 4 évente. Ezek a versenyek jelentették a görög időszámítás alapját, a négyéves ciklus kezdetét jelölték az olümpiai játékok, a 4 helyszín közül ez volt a legfontosabb, legrangosabb.
Az Olümpiába érkezők egyre újabb, távolibb területekről jöttek, ahogy az ünnepnek híre ment és a görög kultúra is terjeszkedett. A versenyszámok is egyre változatosabbak lettek az idők során. A 15. olimpiászig (v. olimpiád – négyéves időszak) az esemény lokális jellegű volt, ezután kiterjedt először egész Hellászra, később pedig a szicíliai és ázsiai, görögök által lakott területekre. Nagyjából a 90. olimpiász környékén élte fénykorát az ünnep, nem okoztak nagyobb bonyodalmat a játékok számára sem a városállamok egymás ellen vívott háborúi, sem pedig a római hódoltság. A legrégibb időkben a játékok egyszerű futásból álltak, majd bevezették a kettős stadiont (diaulosz) és a kitartó futást. Később a diszkoszhajítással, a dárdavetéssel, birkózással, ugrással és a pankrációval (birok és öklözés) tovább bővült a versenyszámok köre. A 25. olimpiásztól fokozatosan, egyre több kocsiverseny színesítette a palettát, olyannyira, hogy a rengeteg, sokféle viadal miatt az ünnepség is egyre több időt vett igénybe, nem beszélve az egyre több szervezést igénylő, sokasodó feladatokról. Ezt a munkát a hellanodikok testülete végezte. A versenyeken csak görögül beszélő férfiak vehettek részt, de a nőknek tartottak külön versenyeket, Héraia néven. További feltétel volt, hogy csak olyan fiatal férfiak nevezhettek, akik Zeusz szobra előtt (amit Pheidiasz épített és az ókori világ 7 csodájának egyike volt) esküt tettek, miszerint 10 hónapja edzésben vannak. Meg kell említeni, hogy a gyakorlatban minden jel szerint csak módosabb emberek indulhattak, mivel az utazás és szállás költségét és az egyéb kiadásokat is nekik kellett állniuk. Érdekesség, hogy a kocsiversenyeken a tulajdonost tekintették versenyzőnek és ez volt az egyetlen versenyszám, ahol – tulajdonosként mentesülve a meztelen versenyzés kötelezettsége alól – nők is indulhattak. Küniszka, spártai hercegnő kétszer meg is nyerte a négylovas versenyt. Elterjedt az a nézet, miszerint a játékok alatt a háborúkat felfüggesztették, ez azonban korántsem biztos. Az viszont valószínű, hogy az atléták, akik sokszor katonák voltak, az ünnepség idejére otthagyhatták a sereget és garantálták számukra a szabad utat ellenséges területen is.
Az ókori olimpiákon nem számítottak a helyezések, az elsőt kivéve. A győztest leszámítva mindenki más vesztes volt és nem részesült elismerésben. A szerencsés (és tehetséges) kevesek viszont a szent olajfáról aranykéssel levágott koszorút kaptak, életnagyságú szobrot faragtak róluk, és nagy tisztelet övezte őket minden görögök lakta tájon, de elsősorban szülővárosukban. A költők pedig megénekelték tetteiket, sőt, családfájukat gyakran valamelyik mondabeli hősig, vagy istenségig vezették vissza műveikben. Az olümpiai játékok során ünnepelték az emberi test nagyszerűségét, de az esemény szakrális tartalommal is bírt. Az idő csaknem felében vallásos ceremóniák, istentiszteletek, áldozatok bemutatása volt a program. Az eseményhez rendszerint vásár is tartozott, aki tehette, összegyűlt, hogy részese legyen a nagyszabású társadalmi rendezvénynek. Olyannyira sikeres volt, hogy két ízben maga a Római Birodalom császára (Tiberius és Néró) is versenybe szállt az olajfakoszorúért. Az olümpiai játékok több mint ezeréves történetük végére értek, amikor I. Theodosius (393-ban), vagy II. Theodosius (435-ben) betiltotta megtartásukat. A császárok a kereszténységet államvallássá tették, és, mint pogány ünnepet, tiltólistára tették az olümpiai rendezvényt is. Maga, a helyszín a VI. századig maradt fönn, amikor is egy földrengés romba döntötte.

Az újkori olimpiák.
Az olimpiai játékok felélesztésének gondolata Panagiotisz Szucisz, görög költő nevéhez köthető. 1870-ben és '75-ben a felújított Pánhellén Stadionban tartottak is hasonló játékokat, erről az újságok világszerte beszámoltak. 1894-ben Pierre de Frédy, Baron de Coubertin megalapította a NOB-ot (Nemzetközi Olimpiai Bizottság), ami máig összefogja a különböző nemzetek olimpiai szerveit és irányítja, szervezi az események lebonyolítását és minden ehhez kapcsolódó feladatot ellát. Ahogy fejlődött az olimpiai mozgalom, szép lassan kialakultak a hozzá kapcsolódó, elengedhetetlen külsőségek, szimbólumok, mint például az olimpiai ötkarika, vagy az olimpia hármas jelszava: Gyorsabban Magasabbra Erősebben. A játékok népszerűsége gyorsan nőtt, így a lebonyolítás is egyre nagyobb akadályokba ütközött. Bevezették a kvalifikációs rendszert és korlátozzák a sportágak számát is. Ennek nyomán minden sportág képviselői nagy erővel lobbiznak, hogy bevegyék őket az olimpiai versenyszámok közé, ez ugyanis – lévén az olimpia a legnézettebb sportesemény a világon – hatalmas reklámot jelent az adott sportágnak.
A XX. században az olimpiai játékoknak több változatát is útjára indították. Paralimpiát először 1960-ban rendeztek, bár már 1948-ban volt hasonló rendezvény, a II. világháborúban megsérült katonák gyógyulását próbálták ezzel is elősegíteni. A 14-18 év közötti fiatalok számára létrehoztak egy külön olimpiát, amely Ifjúsági olimpiai játékok néven fut. Az első ilyen sporteseményt 2010-ben Szingapúr rendezi. Jóval régebb óta, 1924-től kerül megrendezésre a téli olimpia. Eleinte azonos évben volt a nyárival, 1994-től kezdve – nyilván az üzleti szektor nyomásától nem függetlenül – azonban mindig a nyári olimpia után 2 évvel tartják. A sokféle olimpia közül mindenesetre a legnépszerűbb (és hazánkban a többi országhoz képest különösen az) a nyári, amelyhez rengeteg és egyre több külsőség, ceremónia is tartozik. Ilyen a kabalafigurák megjelenése 1968-tól, a lélegzetelállítóan látványos nyitó- és záróünnepségek, a versenyzők bevonulása, az eskü és az olimpiai láng. Utóbbit hagyományosan a Nap melegének segítségével gyújtják meg Olümpiában, ezután egymást váltó futók viszik el a rendező városban található olimpiai stadionig, ahol meggyújtják a hatalmas fáklyát, aminek lángja a játékok végéig lobog. Ezt a magasztosságot azonban több dolog is beárnyékolja. Egymást érik a doppingbotrányok, a sportdiplomácia már-már törvénytelen eszközökkel próbál lobbizni és az üzleti érdek is egyre inkább rányomja bélyegét az ünnepre. A politikai befolyás az utóbbi években némileg kisebb lett, vagy legalábbis nem olyan szembetűnő. Korábban, a hidegháború idején több olimpiát is bojkottáltak a két tömb országai és a világháborúk miatt is elmaradtak olimpiák. Ilyen politikai okok miatt két olimpia rendezési jogától is elestünk (mármint Magyarország). Az 1972-es olimpián pedig a terrorizmus is közbeszólt, több sportoló esett áldozatul az akciónak.
Az újkori olimpiákhoz köthető az érmek bevezetése. A ma ismert három érmet azonban csak 1908-tól osztják, korábban ezüst járt az első, bronz a második helyezettnek. Az ilyen, kis korongok gyűjtésében mi, magyarok szenzációsan teljesítünk. Bár a legutóbbi, pekingi olimpián (jelezve az országban uralkodó tarthatatlan állapotokat, amiket a politikai-gazdasági elit idézett elő) csúfosan leszerepeltünk, még így is elmondható, hogy az országok lélekszámát is figyelembe véve messze a legeredményesebb nemzet vagyunk az újkori olimpiák történetében. Az olimpiai mozgalom egyik kitűzött célja a nemzetek közötti megbékélés. Időnként ugyan vannak jelek, miszerint törekvésük nem eredmény nélküli, de őszintén szólva a politika egyértelműen nagyobb befolyást gyakorol a sportra, mint fordítva.

 

Akármennyire is ostorozzuk sokszor a jelenlegi sportdiplomáciát, nem szabad elsiklanunk afelett, a tény felett, hogy az idő sok mindent megszépít. Az ókori olimpiák minden bizonnyal hasonlóan tele voltak korrupcióval, gazdasági és politikai érdekekkel, mint a maiak. Azonban a vak is láthatja, hogy a mostani világrend összedőlőben van. Mivel pedig többek között az olimpia és szervezetei is ezer szállal kötődnek ehhez a világrendhez, egyértelműen pusztulásra vannak ítélve. Nekünk egy dolgot kell észben tartanunk – és pedig az olimpiától függetlenül. A sport célja, hogy megteremtse az emberek számára az egészséges és teljes élet lehetőségét, nagyobb léptékben mérve pedig elősegítse az ország védelmének biztosítását és a nemzet újjászületését.

(ezen oldal a család összefogásával készűlt)

 

 

 

      


 

      

 



Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre