****Magyarország útikalauz!****

      

 

 Tájékoztatom a kedves olvasókat, hogy az ittlévő üzenőfal  átmenetileg, hivatalos ok miatt nem elérhető.A bővebb információról
 olvashattok
ITT A PELLENGÉR
 
 

      

 

 Magyar televízió bemondói.

A televíziózás hajnalán a bemondók voltak a legnagyobb sztárok. Naponta feltűntek a képernyőn, szinte családtaggá váltak. Frizurájukkal, öltözködésükkel divatot teremtettek. Évtizedek teltek el azóta, Tamási Eszter, Takács Marika vagy Hajas Ilona neve, arca mégis megmaradt nem egy generáció emlékezetében.

A bemondók már a Magyar Televízió 1957. február 23-án indult kísérleti adásában is feltűntek, de hónapokig nem volt állandó arca a tévének.

Először július 11- én állt a kamerák elé a hőskor legendás bemondója, Tamási Eszter. Akkoriban még nemcsak a műsorokat ismertette, de meséket és verseket is mondott. Két héttel később már két bemondónője volt a tévének: Takács Marika csatlakozott a csapathoz.

1958 augusztusában a nézők megismerkedhettek a Magyar Televízió első férfi bemondójával, Varga Józseffel

Aztán a hatvanas években jött a másik generáció: Lénárd Judit, majd az ő váratlan halála után Kudlik Júlia, később Kertész Zsuzsa és Kovács P. József.A hatvanas években a bemondók voltak a televíziós sztárok, a szilveszteri ünnepi adásokban esztrádműsorral is szórakoztatták az országot. Ezeket az archív felvételeket még mostanában is lehet látni az Önök kérték című tévés kívánságműsorban, ami arra utal, hogy az idősebbek még mindig nem felejtették el a televíziózás hőskorának meghatározóit.
A nyolcvanas években vált igazán népszerűvé

 Mohai Gábor, Bay Éva vagy Szádvári Gabriella, a kilencvenes években került a képernyőre Sugár Ágnes, Radványi Dorottya, Palcsó Brigitta, Nagy Judit, Cserháti Ágnes, Bényi Ildikó.  

A bemondói szerep fontosságának csökkenésével hagyták el aztán a pályát az MTV bemondói: a régiek nyugdíjba mentek, Kertész Zsuzsa átigazolt a Magyar Rádióhoz, Kovács P. József távozása pedig még kisebb botrányt is kavart. – Nem kirúgtak, csak az új vezetés koncepciója olyan feltételeket teremtett a bemondók számára, hogy felajánlottam, eljövök, ők pedig könnyedén elfogadták – nyilatkozta Kovács P. József  2001novemberében a Blikknek. – Májusban még életműdíjat is kaptam, ezzel elismerték a munkámat, mégsem tartóztattak egy szóval sem.

A hőskortól a hatvanas évekig a bemondó első számú sztárja volt a televíziónak. Ő képviselte az intézményt, ő volt a beköszönő családtag, és még sorolhatnám. Ezzel szemben az utóbbi időben ezeket a funkciókat elvették tőlünk, mert mások is rájöttek, hogy a népszerűség sok mindenre használható, ezért a saját műsorukat maguk vezetik.

Az MTV 2006 tavaszán először csak száműzte a bemondókat a földi sugárzású m1-ről az m2-re, viszont akkor azt ígérték, hogy a kis nézettségű kulturális adón még sokáig élőszóban fogják ismertetni a programkínálatot.

"Ha rajtunk múlik, biztosan ott leszünk a képernyőn tíz év múlva is, és folytatjuk azt a hagyományt, amivel a televíziózás Magyarországon elkezdődött" - nyilatkozta akkor az e-Masa internetes magazinnak a szakma egyik utolsó nagy öregje, Mohai Gábor, aki huszonhét éve bemondó az MTV-n.

"Szerettük volna megtartani a bemondókat, de sajnos minden kutatás azt mutatja, hogy a nézők jelentős része egyszerűen elkapcsol, ha feltűnnek a képernyőn. Eljárt az idő a bemondók felet" - nyilatkozta most az Indexnek Kósa Somogyi György, az m2 műsorigazgatója. Kósa Somogyi hangsúlyozta, hogy az MTV alkalmazásában álló hat bemondó közül egyet sem bocsátottak el. Van, aki a kamerák előtt folytatja, de akad olyan is, aki ezentúl a műsorkészítésben vesz majd részt.

Az AGB Nielsen statisztikai adata alapján a csatorna egy százalék körüli főműsoridős közönségaránya a bemondók megjelenésekor rendszerint 0,3-0,6 százalékra csökken. Az m2 őszi struktúraváltásával egy időben szabadul meg a bemondóktól, ami arra utal, hogy a csatorna új, fiatalosabb, lendületesebb imidzsébe már sehogy sem fért bele a bemondó hetvenes évekből itt maradt, kicsit poros, kicsit fekete-fehér szerepe.

A bemondók egyébként a kilencvenes évek közepén tűntek el végleg a nyugat-európai csatornákról, a trendeket követve a két nagy országos kereskedelmi csatorna, a Tv2 és az RTL Klub már bemondók nélkül kezdete meg adását 1997-ben. A német ZDF közszolgálati adó viszont többévnyi szünet után éppen tavaly hívta vissza a képernyőre a bemondókat, mert felmérései szerint a nézők, főleg az idősebbek, mégis igénylik a személyes hangvételű műsorismertetést.

(Forrás: korhatar.hu, index.hu, képek: nana.hu, retronom.hu

 

 

      


 

      

 



Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros