|
Tájékoztatom a kedves olvasókat, hogy az ittlévő üzenőfal átmenetileg, hivatalos ok miatt nem elérhető.A bővebb információról
olvashattok
ITT A PELLENGÉR
|
|
|
|
|
|
|
A magyar irodalom története 1800-ig.
Kármán József: Fanni hagyományai
I.
Kármán József 1769. március 14-én született Losonczon, református lelkészi családban. Apja II. Lipóttól kapott nemesi címet. Felvilágosodott szellemű környezetben nevelkedett. A gimnáziumot Losonczon végezte, azután Pestre ment jogot hallgatni, majd 1789-ben Bécsben folytatta tanulmányait. 1788-ban találkozott Markovics gróf feleségével, akivel fél évig heves, érzéki viszonyt folytatott, sok levelet váltottak. 1789-ben Kármán letette az ügyvédi vizsgát Pozsonyban, majd Pestre ment, belépett a szabadkőműves páholyba, s nagy buzgalommal vett részt a város fejlődő szellemi életében. A Rádayak pártfogását a család generációkra visszamenően élvezhette. A kalapos király évtizede a karrier lehetőségét is megnyitotta a nagytehetségű ifjú előtt, talán ez a magyarázat arra, hogy a családi hagyománnyal ellentétben ő jogi pályára készült. Utalnak rá jelek, hogy életének korai időszaka vad és szenvedélyes volt, az előnyös küllemű (kép körbeadása) fiatalembert a konvenciókkal való szakítás jellemezte. Feltételezések szerint 1791-ben drámát írt I. Mária királynőről, amelyet talán be is mutattak. Az első magyar színtársulat adminisztratív igazgatásában részt vett Ráday Gedeon mellett, s ez nem éppen karrierjének felfelé ívelését jelenti. Sokkal inkább egy várakozó álláspont ez. Valószínűleg az irodalmi pályára is a kényszer terelte. Erre több jel is utal. Az Uránia megindulásakor bőkezű mecénása van, viszont nincs szerkesztői csapata, segítője is csak egy ember: Pajor Gáspár, Schédius Lajost inkább alkalomszerű kapcsolat fűzte az orgánumhoz.
Az Uránia 1794-ben indult meg. Ezt a folyóiratot a nőknek szánták és a közízlés fejlesztését kívánták vele szolgálni. Anyagát túlnyomórészt maga Kármán írta. Ez a nemes irányú folyóirat azonban még ugyanebben az évben a III. kötettel megszűnt, Kármán ekkor visszavonult szülővárosába, és meghalt 1796-ban. Toldy Ferenc szerint, akinek az író újrafelfedezése köszönhető, nemi betegségben halt meg, s az Uránia megszűnésének is ez volt az egyik legfőbb oka.
Toldy Ferenc 1843. március 25-én tartott előadást a Kisfaludy Társaságban Kármán Józsefről. Alapos kutatómunka után állt ki a közönség elé. Kármán József nevű író addig nem létezett a magyar irodalomtörténetben. Toldy a nem nagy terjedelmű folyóirat anyagából kiemelt néhány szöveget és életműként prezentálta ezt. Mert azt ugye mindnyájan tudjuk, hogy az anonim szövegek csak akkor válnak az irodalom illetőleg a múlt részévé, ha azok névhez köthetők. Kármán felfedezése halála után 50 évvel következik be: először olyannak mutatja be, nevének említése nélkül, aki megelőzte korát, világosabban látta a feladatokat bárkinél és vezére lehetett volna egy új nemzeti irodalomnak. Ezután következett a bizonyítás: nyelvi felfogása miatt méltatja, s már ekkor kimondja, hogy "Kármán Kazinczy mellett, nyelvünk föléledése szakában, minden esetre a legnevezetesebb prózai talentom". És ezzel be is fejezi az író méltatását, rögtön áttér a Fanni hagyományaira. Toldy ezt a szöveget érezhette a legjelentősebbnek az Uránia anyagából. Kezdetben a valódi szerzőnek Fannit tartja, Kármánt pedig T-aival azonosította. Azonban bizonytalan volt. 1867-es könyvében már társszerzőknek véli őket, de Kármáné a nagyobb rész, sőt felmerül egy újabb lehetőség, az imitáció, a Goethe-hatás. Szerinte Kármán célja az volt, hogy Pesten hozzon létre irodalmi centrumot.
II.
Ebben a korban a regény műfaja új, sokan ellene szólnak, de a magyar írók tudják, hogy ez szórakoztat. A Fanni hagyományai az első eredeti magyar regény, ami a korabeli magyar társadalmat ábrázolja. A regény célja: megmutatni a feudális társadalom bomlását, s szembeállítani vele az igazi, teljes, szabad emberi élet igényét. Ennek az alakja a főhősnő. Vele kapcsolatban 3 kérdés is felvetődhet bennünk: Miért nő a főhős? Az Uránia magában véve is a nőkhöz fordult, és mert a nő elnyomása mutatja meg legjobban egy rendszer hiányosságait. A nő jobban érzi egy társadalom bénító kényszerét, mint egy férfi. A társadalom és az egyén összeütközésének problémája sokkal jobban szemléltethető a női sorssal.
A folyóirat egy ismeretlen férfi által beküldött naplórészleteket és leveleket közöl, s mindezt olyan művészien teszik, hogy a magyar közönség majdnem 100 évig azt hiszi, hogy Kármán csak itt-ott javítgatott egy ismeretlen, de igen tehetséges magyar írónő, Fanni feljegyzésein. Ehhez tartozik az ismeretlen férfinek egy írása, amelyben jellemzi Fannit, és leírja életének utolsó óráját.
Felvetődik egy másik fontos kérdés: miért Fanni a neve a főhősnek? Fanni a német szentimentális költeményekben és Klopstocknál előforduló divatos női név. Klopstock egyik nagy művétől számítják a német nemzeti irodalom második virágkorát. Ennek a műnek a címe: A Messiás, és ezt Kazinczy fordította le magyarra.
A legfontosabb kérdés azonban az, hogy ki is ez a Fanni valójában? Először sokan Markovics grófnéval azonosították. Ezek szerint T-ai József lett volna Kármán? Meglehet, és ha tudjuk azt, hogy ezen az állásponton volt egykor a nagy irodalmár Toldy Ferenc is, akkor talán lehet ennek valami hitelt adni. A legújabb vizsgálatok azonban kiderítették, hogy Fannihoz sem Markovicsnénak, sem Kármán állítólagos ideáljának nincs köze, az egész egy költött történet, amelyhez Kármán bőven merített Goethe híres regényéből, Az ifjú Werther szenvedéseiből. Ennek ellenére ez a kisregény a 18. századi szépprózánk legkitűnőbb terméke, s irodalmunkban az első pszichológiai elbeszélés.
III.
A Fanni hagyományai ahhoz az ízlésirányhoz tartozik, amelyet szentimentalizmusnak szoktunk nevezni. A szentimentalizmust a 19. század kiábrándult pozitivizmusa érzelgősségnek csúfolta és máig hajlandóak sokan gúnyolódni e korszak regényein vagy drámáin. A szentimentalizmus a szív jogait hirdette és hirdeti ma is, mert úgy találja, hogy az érzésekben mindenki egyenlő. A kor nagy írói, az angol Richardson, a francia Rousseau, és a német Goethe is érzelemgazdag világot és embereket ábrázolnak. Ez a kor rádöbben arra, hogy mennyire "Megfoghatatlan magának is az ember."
Ez a mű az "én" első megnyilatkozása a magyar irodalomban. Elsősorban prózai költemény, legnagyobb részben leírás, elmélkedés, önelemzés, azaz a legtisztább líra. Ritmusa is van, mégpedig leggyakrabban a 3-as ritmikus tagolást vehetjük észre.
A Fanni hagyományainak kiterjedt európai rokonsága van. A szentimentalizmus teremtette meg a maga tipikus regényformáját, az ún. énregényt, melyben valaki első személyben beszél a sorsáról. Ehhez tartozik a naplóforma, és a sok levél is, ami helyt kap a műben. Mint már mondtam, a legtöbben Goethe Werther szenvedéseihez hasonlították ezt a regényt. Köztük volt Bodor Béla is, aki a bonyolult lelkületre és a naplószerű formára figyelt fel. Werther lélektani problémája azonban sokkal egyszerűbb: ő szeret egy nőt, aki nem lehet az övé, és akarata túlságosan erős ahhoz, hogy az észérvek előtt meghajoljon, inkább megöli magát, minthogy nélküle éljen. Sorsában összeütközik az értelem az ösztönnel, és Werther világa az utóbbit nem ismerte.
Kármán mérföldekkel kora előtt járva érintett lélektani kérdéseket. Az alaptörténet félreérthetetlenül mesei, de amikor megtörténik a szerelembeesés, akkor a történet elválik a mese fonalától, és egy másikhoz kanyarodik: általában a keleti mesékben esik meg a legkisebb királykisasszonnyal, hogy titokzatos betegség uralkodik el rajta, amiről csak a nagy tudású kádi állapíthatja meg, hogy nem más, mint a szerelem. Fanni esetében a kádi nem érkezik meg, a betegség elkerülhetetlen halállal végződik. A forró-hideg, mint szerelmi halál-ok a legelterjedtebb irodalmi toposzok egyike.
A próza nyelvén először itt szólal meg az egyéniség a magyar irodalomban, de ez nem elvont valóság, hanem egy vidéki nemes lány, aki sokszor rejtőzik kedves lugasába, ahol olvas és feljegyzi gondolatait. Akkor boldog, ha távol lehet az emberektől, saját lelkét fürkészheti, s a csodálatraméltó természetet. Meghitt és mély gondolatai teszik egyedivé egy olyan világban, ahol az ilyesmi a felületesség mögé rejtőzik el. Kármán a belső lelki állapot ábrázolásához a természetet hívja eszközül, nagyon mesteri módon. Fanni érzelmeit tehát a természeti jelenségekben jeleníti meg. Fanni szerelme ősszel kezdődik, a télben virágzik, és mire a tavasz hírnökei megjelennek, Fanni örömei eltemettetnek. Ha belegondolunk, azért ez történhetne fordítva is. Fanni szerelembe eshetett volna tavasszal is, ami egész nyáron tartott volna, s az ősz, az elmúlást hozó évszak véget vet mindennek. Kármán alapelve azonban éppen az ellentmondásokból való építkezés. Mindent fordítva csinál. Fanni jellemét is úgy alakítja ki, hogy miközben az olvasónak végig szimpatikus, a mű végén rájövünk, hogy ez a lány teljesen életképtelenné válik. És ennek oka nemcsak az ellenzett szerelem, hanem az is, hogy túlérzékeny, nagyon gyerek még, Bodor Béla ezt infantilizmusként emlegeti. Ellentmondás az is, hogy Fanni magányos életet él, miközben azért vágyik a társaságra. Abba a mulatságba, ahol a T-ai Józsival megismerkedik, mégis csak hosszas unszolás után megy el. Szerencséjére vagy végzetére, ezt mindenki maga értékelje. Annyi biztos, hogy ez a lány 16 éves a történet folyamán, családtagjai nem éppen nagy szeretettel bánnak vele: az apja a kor áldozataként egy kemény jellemű, öntörvényű, fafejű férfi, aki nem érti meg a lányát. Fanninak még a mostohaanyjával és azoknak a lányaival is meg kell küzdeni. Itt tör felszínre a Hamupipőke-motívum. Azonban lehet, hogy másképp történik a dolog, ha a mostohának nem lányai vannak, hanem mondjuk fiai. Én elgondolkodtam ezen a lehetőségen, mert hiszen merőben másként nézne ki akkor a regény. De természetesen úgy jó, ahogy van, mert így tükrözi legjobban a kor társadalmát és problémáit. A mostohaanyjáról esik néhány szó jellemzésként.
Jellemző leírás tárul elénk Fanni egykori játszótársairól is.
Némedi Lajos szerint, aki a Kármán kötet bevezetését írta, Fanni jelleme olyan jól ki van dolgozva, mint amennyire nincs T-ai Józsié. Csak annyit tudunk meg róla, hogy egy kapitánynak a fia, vagyona nincs, nem nemes, mert ha az lenne, Fanni apja valószínűleg nem utasítaná vissza, de nem világos polgári származása sem. Sőt Némedi még azt is hiányolja, hogy az író nem tulajdonít neki valamilyen művészi tevékenység iránt különösebb hajlamot. Nekem nem volt hiányérzetem T-ai jellemének hiányossága miatt, mert a lány jelleme olyan művészi tökéletességgel van kidolgozva, hogy Kármán hiába próbálkozott volna, nem tudta volna felülmúlni első jellemalkotását, s valójában nem is volt szükség rá, mert Fanni a főszereplő. Kármán a lehető legellentmondásosabbnak állítja be, akinek legnagyobb baja az, hogy nem ismeri önmagát. Egyik végletből a másikba csap át, egyszer panaszkodik másokról, máskor önmagát kritizálja, hogy biztosan ő a rossz, a buta, és a magányosság teszi ilyenné. Fordulat akkor áll be a jellemében, amikor megismerkedik az özvegyasszonnyal, akivel nagyon jó barátságot köt. Az asszony mesél neki, tanítja, s Fanni az új ismereteknek köszönhetően alakul át. Megismeri önmagát, vagyis rájön, hogy mindeddig azért volt boldogtalan, kételyek közt hányódó, mert egyáltalán nem tudta, hogy létezik a szerelem. Talán nem véletlen, hogy épp ezután ismerkedik meg a fiúval. Ahhoz, hogy egy csapásra rend legyen a lelkében, pusztán elég a tudás, a képesség a hiány megfogalmazására. Báró L.-né elmeséli neki, milyen is a szerelem pozitív oldala, és nem feledkezik meg a negatív oldal bemutatásáról sem. Fanni azonban - miután felfedezi, hogy ő mindeddig a szerelemre vágyott - nem figyel már erre a negatív oldalra. Pedig érdemes lenne, hiszen a Báróné és az ő sorsában van valami közös. Az özvegy házassága is azért nem működött, mert a szegénység nagyobb úr volt még a szenvedélynél is. Fanni pedig azért nem lehet T-aié, mert a fiúnak nincs vagyona. Éppen ezzel függ össze, hogy az önelemzés motívuma egy időre eltűnik a regényben. Csak akkor bukkan fel újra, amikor Fanni levelekben közli a Bárónéval szerelmük kibontakozását. Ilyen módon végig megvan a regényben az önelemzés. Ám a végén Fanni újra kijelenti, hogy önmagunk megismerése lehetetlen, s ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az ész győzött a szív felett.
Bíró Ferenc azt írja a tanulmányában, hogy Fanni halálának az oka tulajdonképpen maga T-ai Józsi, ez pedig a szerző számlájára írható. Viszont ők mentesülnek a bűn alól, mert nyíltan ezt vallják: "A fátum minket egymástól elszakasztott. Ezt egyedül el nem viselhette, ő kit a szeretetlenség hidege meg nem emésztett, elhervadott a szeretet édes melege alatt". Igaz, hogy a szenvedélyt T-ai ébreszti fel Fanniban. Ám Fanninak van egy olyan tulajdonsága, a szenzibilitás, a túlérzékenység, ami adottság, és amitől nem tud szabadulni. Ennek lesz ő az áldozata. Ő T-ai látványába lesz szerelmes, szó sincs arról, hogy a fiú egész személyisége hozzájárult ehhez a szerelemhez. Fanni mindig a pillanatnak él, a jövő horizontján sem remények, sem lehetőségek nem derengenek fel előtte. Nem tudja elképzelni, hogy van a jelenen kívül más is, ami jót hozhat. Ez pedig sajnos abból fakad, hogy Fanni elméje nem túl éles, vagyis nem okos. Nagyon szimpatikus, rokonszenves személyiség ő, de iszonyatosan naiv. És ha valaki ilyen naivan esik szerelembe, akkor az biztos, hogy tragédiával fog végződni. De ezért a naivitásáért szerintem mindenképpen a családja is okolható.
T-ainak vannak tervei az életével kapcsolatban, amihez egy időre el kell válniuk, de Fanni ezt már nem tudja megérteni. Az érzékenysége miatt képtelen a felejtésre, az indulatai és az érzelmei uralkodnak az okossága felett. Ez az érzékenység az ő esetében végzetszerűen vezet el a halálhoz. Egyszerre kegyetlen és bájos az ő sorsa, mert a természet szülötte, de annak is a halottja.
Kármán hősnőjének tehát nem a társadalomhoz, hanem elsősorban a természethez van köze, ez az érzékeny ember egyik megtestesülése az európai irodalomban.
IV.
Kármán egész életműve szembefordulás az elmaradottsággal és a bomló feudalizmussal. Az, ami nála legelőször is megmarad, sokszori olvasás után: az igazság és az átéltség. Elődei, Báróczy és Kazinczy már adtak valamiféle választékosságot a nyelvnek, de azt nem fűti belülről az eredeti gondolat forrósága.
Kármán újdonsága nem a szavakban keresendő. Nála a szavak kombinációjában kell keresni a titkot. Sűrűn használ metaforákat, nyelvi képeire a dinamizmus, vagyis a mozgás a jellemző: Makacs, akaratos szív, ki gázol keresztül érzéseid zűrzavarján? Ezeknek a nyelvi képeknek sajátos vonásuk az igeiség: az érzelem, a gondolat tolong, lappang, lézeng, fojtogat...
Másik fő eszköze a hasonlítás. Ezt a természeti jelenségekben kell érteni.
"Kármán az Uránia szerkesztője és írója, a Fanni hagyományainak - a felejthetetlen Fanninak - teremtője, a magyar társadalomnak kritikus programadója, Petőfi-féle, Rimbaud-féle jelenség."
Demény Péter: Szív és elme
Nagy Gyöngyi
Kármán József: A nemzet csinosodása
A 18. század 70-es éveiben ébredezett egy új korszak, a "megújhodás kora"; ennek vezéralakja Bessenyei György volt. Az "irodalom" fogalmát már ismeri ez a kor, de mintha magát a hazai irodalmi hagyományt -egyelőre- vagy nem ismerné, vagy nem becsülné, vagy szakítani akarna vele (írja Horváth János A magyar irodalom fejlődéstörténetében). Ez az új korszak abban különbözik a régitől, hogy létezik irodalmi tudat. E fő különbség hoz magával minden mást, például azt, hogy az irodalomfejlesztés már terv szerint történik, az irodalomnak van előre megállapított programja; a régi korszakban az irodalmi termelés megelőzte a neki megfelelő irodalmi tudat kialakulását. Itt már ez fordítva történik: előre megállapítják az irodalom fogalmát és feladatait, és azután hozzák létre az annak megfelelő irodalmat (ami valljuk be, elengedhetetlen).
Mi Bessenyeiék programja? Más szóval: hogyan módosítják az irodalom fogalmát?
Programjuk központi elve a magyar nyelvűség, vagyis a magyar nyelv egyeduralma az irodalomban (teljesen kiszorítva a latint, illetve minden más nyelvet). A tudományt kell terjeszteni a nyelv segítségével, ennek következtében tökéletesíteni kell a magyar nyelvet, melynek eszköze az irodalom; tehát írjunk sokat, vagy még inkább fordítsunk sokat, hogy áthozzuk a nyugati művelődési tartalmat. Szükségünk van egy tudós társaságra, játékszínekre.
Bessenyei hatására lassú fejlődés indult, kis irodalmi társaskörök alakultak, köztük az 1790-es évek közepén gr. Beleznayné szalonja. Innen indult ki Pest irodalmi központtá emelésének eszméje, amin leginkább Kármán József, az Uránia szerkesztője munkálkodott.
Kármán kora a preromantikus szentimentalizmus kora is egyben. Ejtsünk pár szót a szentimentalizmusról!
A szentimentalizmus ma már a megváltozott ízlés hatására főként a túlzott érzelmességet, a könnyeztető szerelmi történeteket juttatja eszünkbe. A szentimentalizmus sztereotípiákkal rendelkezik, de épp ezeknek az ismétlődő jegyeknek köszönhető, hogy a szentimentalizmus a maga korában hatékonyan és érthetően tudta kifejezni a társadalmilag tipikus problémákat. Ezek a sémák tették lehetővé, hogy a témakör, a mondanivaló és a formai megoldások harmonikus egységet alkossanak - tudhatjuk meg Wéber Antaltól.
Leginkább a szerelmi történetekben fedezhetünk fel tipikus mozzanatokat. A szerelmeseket ugyanis rendszerint két sajátos kötöttség, a társadalmi osztályhoz tartozásból eredő, vagy pedig erkölcsi parancsok választják el, bizonyos esetekben mindkettő egyszerre.
A szentimentális hős egy társadalmi réteg közérzetét, érzelmi-gondolati állapotát jeleníti meg, a szubjektív oldalt helyezi előtérbe. Az egyén személyiségének olyan rétegei válnak az érdeklődés tárgyává, amelyek régebben a szemérmesen titkolt privátszférába tartoztak. A szentimentalizmus a személyiség szűk szeletét ábrázolja, a régi erkölcsök elleni érzelmi lázadozást, többnyire a szerelmi boldogság iránti vágyakozás formájában. Ezt viszont igen intenzíven teszi, a szentimentális hős a szomorúságtól eljut egészen a szégyentelen jajongásig.
Műfajai között szerepel a regény ("én-regény"), a memoár és vallomás. De a szentimentalizmus legtipikusabb példája a szentimentális regény: azok a lelki tartalmak ugyanis, amelyek az irányzat témáit alkotják, természetük szerint e kötetlen művészi formában fejeződnek ki.
A szentimentalizmusban fontos az egyén hangsúlyozása, a természet és a természetes élet dicsérete és a romlott világ lázongó megtagadása. Az önkifejezés fellazítja a kötött formákat, a vallomás kényszere meghosszabbítja a mondatokat.
A szentimentalizmusban az elkeseredés hulláma söpör végig, a jobbra törő szándék törik meg, s válságba sodródik a lélek.
A szentimentális vallomások hőseiben a viszonyok áldozatát látjuk, sorsuk tanulság, a mindenkor emberi közösségéhez szólnak. Kármán József kitűnő szentimentális műve a Fanni hagyományai (regény), amiben felfedezhetjük mindezen mozzanatokat. A nemzet csinosodásában természetesen nem találhatunk meg ennyi szentimentális elemet, hiszen a műfaj (röpirat) mást kíván meg. De egyfajta "jajongást", illetve a romlott világ megtagadását e cikkben is felfedezhetjük.
A preromantikus szentimentalizmus korában az emberek közelebb akarnak jutni önmagukhoz, és érzelmi önmagukat fedezik fel. Az emberek érezni akarnak az érzés kedvéért. "Libido sentiendi" – mondta Szent Ágoston. Gondosan ápolják érzelmeiket, rengeteg napló és levél születik ebben a korban, érzelmeiket akarják rögzíteni, tartóssá tenni és közölni. Természetesen nem minden érzés egyformán értékes: A bánat előkelőbb, mint az öröm. A bánatnak egy külön fajtája a szentimentális ember kedvenc bánata. Édesbús céltalan merengés, absztrakt, a világmindenségben ködként eloszló fájdalom; magamagáért, másokért, mindenkiért. Kiegészítője a szentimentális elvágyódás valami céltalan, holdas messzeségbe, ahol a bánat és az egyedüllét lassan átolvadnak valami boldogságba (Kármán szerint – A nemzet csinosodása alapján – a boldogságért tenni kell).
A klasszicisták tárgyakat énekeltek meg: a háborút, a szenvedélyt és a bánatot. A romantikus költő mindig mindenben önmagát: önmagát háborús, szenvedélyes, bánatos attitűdben. Az első szentimentális költő Ányos Pál volt. Gyöngyösi fedezi fel a preromantikus mitológiát (itt a kísértetek nem ijesztőek, a meghalt szerettek árnyai látogatják meg az itt maradtakat; halvány, kisírt, de jóindulatú jövevények, akik vigasztalják az értük búsulókat), Ráday Gedeon gróf talál rá a mi nyugat-európai verselésünkre, bár semmiféle nyugati nép verselésével nem azonos, hanem a középkori himnuszéval: időmértékes sorokat rímmel látott el. Ráday után Földi János fejlesztette tovább, majd a magyar preromantika közös versformájává lett. Batsányi, Verseghy, Dayka, Szentjóbi Szabó László mind így verseltek és ők mindannyian Kazinczy csoportjába tartoztak. Kármán József azonban nem tartott baráti kapcsolatot velük. Önálló úton járt, és valószínűleg ellentétbe került volna velük, ha időnek előtte el nem ragadja a betegség és a fiatal halál.
Bécsi egyetemi évek színgazdagsága után került Pestre Kármán József, ahol a társaság, a hölgyek bálványa lett. Mint szabadkőműves és mint híres kálvinista prédikátor fia, minden jó társaságba bejáratos. Lapot szeretne alapítani, amely a magyar hölgyközönséghez fordul. Így alakul meg 1794-ben az Uránia.
Láthattuk az Uránia megalakulását két oldalról megközelítve. Most beszéljünk magáról a folyóiratról hiszen Kármán gondolkodását, (élet)céljait ez a folyóirat, azon belül is A nemzet csinosodása fejezi ki, foglalja össze. Kármán egész életét a magyar irodalom csinosítására, azaz fejlesztésére tette fel.
Tehát 1793-ban egy írói estvélyen (gr. Beleznayné szalonjában) született meg a gondolat, hogy Pestet irodalmi központtá kell tenni: "itt a nagy mező, honnan - - - ki tisztázott nézetek áradhatnak ki az egész országra s egy irodalmi köztársasággá olvaszthatják az elszigetelt erőket." Ez a nagyszerű gondolat Kármán Józseftől eredt. Kármán gondolkodik egy folyóirat megindításán, ami ha népszerűvé válik, Pestből irodalmi központot teremtene és ez azért is fontos, mert látta a korábbi próbálkozásokat, melyek mind kudarcba fulladtak, mégis merte az "újat". A szerkesztésre megvolt a hajlandósága, volt kedve, tehetsége (mint említettem, Bécsben járt egyetemre, ahol leginkább a kultúrával foglalkozott, számára pezsgett az élet és tenniakarás fűtötte. Előtte Pesten tanult jogot; az elemi iskolát és a gimnáziumot Losoncon végezte. Losoncon született, 1769. március 14-én, és nemcsak tanulmányai miatt nevezhetjük művelt fiatalembernek, hanem a családi háttér is segített ismeretszerzéseiben. Szinte minden rokona külföldön járt iskolába, és közülük sokan szerettek olvasni, nagybátyja szenvedélyes könyvgyűjtő hírében állt.), bizonyos nagyvonalúsága és gyakorlati érzéke is.
Az Uránia félíves csinos kiállítású füzete A Magyar Asszonyi Nemzethez szólt. A folyóirat külleme is fontos volt, eddig nem sokan foglalkoztak ilyesmivel. Erkölcsi, történelmi, természettudományi, esztétikai és gazdasági cikkeket ígértek benne, hírekkel, anekdotákkal, elmés mondásokkal, házi tudnivalókkal és orvosságokkal. Az Uránia egyik célkitűzése: hogy az asszonyokhoz szóljon, tanítson, oktasson, mulattasson, készítsen jó és gondolkodó anyákat, egyszóval: egyfajta kézikönyv legyen hazánk lányainak. Nálunk Kármán József az első, aki a nőkhöz fordul, őket akarja olvasóközönségévé, de divatos nyugati példát követ vele.
Az Uránia névtelen cikkeinek legnagyobb része Kármán alkotása volt, azonban cikkeinek legnagyobb része fordítás. Eredeti művei: a folyóirat bevezetései, a Fanni hagyományai, A nemzet csinosodása, a Szeretet és házasság, valamint az Eldorádó.
A folyóirat harmadik, egyben utolsó számában jelent meg A Nemzet Tsinosodása, mely Bessenyei irodalmi programja után a legmeghatározóbb. Kármán elve a tartalmi eredetiség. Ezen nagyszerű írása ellenére nem az ő nyomán, nem az ő buzdítására vesz újabb irányt az irodalmi fejlődés; de az irodalmi fejlődés újabb irányát, célját, feladatát senki sem fejezte ki világosabban, mint ő.
Kármán fő gondolatai: Bessenyei idejében megindult a nagy mozgalom a tudományok meghonosítása és kiterjesztése érdekében. De Kármán szerint rossz úton járunk, mert hiszen nem a tudományokat műveltük, hanem csak a nyelvre vetettük magunkat. Szép dolog a nyelvet művelnünk, de szerinte azt is hebehurgyán csináltuk, mert: "Elborította a sok Kortsszók, idétlen Faragású, Hangú, a Nyelv Természetével ellenkező, és Fűlet sértő Kortsszók Sáskaserege egész Litteráturánkat – és ezt Nyelvmívelésnek neveztük!"
Bessenyei szorgalmazta a fordításokat, így idegen gondolatokat tolmácsoltunk, ez is "elkorcsosította" a nyelvet, mert így íróink nagy része sosem formált, sosem gondolkodott és mikor eredetit akartak alkotni, akkor is a külföldi példához nyúltak. Íróink korcs tolmácsolással akartak a népnek tetszeni: "Ne csodálkozzunk, hogy nincs becsülete nálunk a literátornak! De azon se, ha ilyen, alapjában idegen literatúrának nincsen olvasóközönsége." Ezzel tulajdonképpen megmagyarázta Bessenyei problémáját a hiányos olvasóközönséggel kapcsolatban.
Kármán ezen gondolatai támadó jellegűek. A megelőző és egykorú irodalmi állapotok túlzásai miatt reagál így. Azonban ő nemcsak támad és kárhoztat, hanem irányt mutat a további fejlődésnek. Szerinte eredeti munkák gyarapítják a tudományokat, csinosítják a nemzetet, ugyanis nálunk termett eredeti munkák még nincsnek: "Nintsenek! Még egyszer jól megfontolva mondom. Avagy lehet e Munkáknak nevezni, azokat, … mellyeknek nints egyéb Neveknél a’ mi eredeti, és a’ mellyet tsak ugyan idegen Húlladékokból kapargattunk öszve?". Eredeti munkákat írjunk tehát: gondolkozzunk önmagunk! Lehet, hogy akkor kevesebbek lesznek munkáink. "De mit árt az! Tsak jók legyenek. Tsínos lesz Nyelvünk, és Velős minden Szó, mert az magán fogja hordani az eredeti Lélek’, és az Öngondolkozás Béllyegét". Ha nem szót teremtünk, hanem dolgot, akkor majd el fogják fogadni a literátort, lesz olvasóközönség is (Kármán "literátort", "nemzeti szerzőt" emleget. Ez az első nagy fellobbanása az írói önérzetnek. Olykor szinte Petőfit véljük hallani, gondoljunk csak A XIX. Század költőire; néhány sort akár meg is feleltethetnénk).
Jogos és időszerű volt Kármán bírálata. Bessenyei programja tulajdonképpen a fordítások és kölcsönzések kora, még ismeretlen fogalom a plágium. Tudnunk kell azonban, hogy Kármán programját nem követte gyors megvalósulás, még 20 év múlva is fennálltak ezek a problémák. Kármán hatására csak egyfajta féleredetiség jött létre: az idegen műveket már nem fordítják, hanem "magyarosítják". Csak később és lassan mondhatjuk azt, hogy Kármán stíl-ideálja valósult meg, gondoljunk Csokonaira, Berzsenyire; Vörösmarty, Petőfi és Arany írásaira.
Mint említettem, Kármán József nemcsak Bessenyeivel állt egyfajta ellentétben, hanem Kazinczy Ferenccel is. Mert Kazinczy az irodalmat, az irodalmon át a nyelvet és a nyelven át a nemzetet akarta megmenteni az írott irodalom segítségével. Kármán, a szalonember, nagy jelentőséget tulajdonított az eleven érintkezésnek. Tanulmányában, A nemzet csinosodásában a magyar civilizációt szörnyűnek mutatja be, szerinte az országnak civilizációs központra van szüksége; szellemi fővárosra, ahol kifejlődhet a városias szalonélet. Csak ez mentené meg a magyar szellemet vidékies, falusias jellegétől, föld szagától, ami ellen Kazinczyék is annyit küzdöttek. Kármán ismét választ ad Kazinczy egyik problémájára: az irodalmi élethez nők kellenek. Szalonéletet nem lehet élni bizonyos enyhe és finom erotikus atmoszféra nélkül. Általában semmilyen teremtés nem lehetséges Erosz nélkül.
Másik elve, mellyel ismét csak szembe került volna Kazinczyval (ugyanúgy, mint Bessenyeivel), hogy Kármán szerint az eredeti művek többet érnek a fordításnál és hogy a magyar irodalom csak eredeti művek segítségével tud olvasóközönséget teremteni.
Térjünk vissza A nemzet csinosodásához: Kármán már a Fanni hagyományaiban is haladó szellemű gondolkodásnak adta bizonyosságát. Ismerte és bátran támadta a magyar nemesi életvitelt. De ennél ugye többet tett: a művelődések és az irodalomnak (Bessenyei után először) olyan programját adta, amilyennek tovább megint Kölcseyig nincsen méltó párja. Mélyenszántó elmélkedéseinek, gondolatainak összessége A nemzet csinosodása című cikke.
Kármán egyik célja, hogy egészséges és józan ismereteket terjesszen, eredeti munkákat akar közzétenni és ezzel tisztítani, vezetni és erősíteni. Ez tulajdonképpen utópia (Gálos Rezső szerint), mert mindössze felvilágosítással akarja megváltoztatni a társadalmat - a magam részéről úgy vélem, hogy Kármán igyekezett megfelelően felvilágosítani a magyarokat, és leginkább azokat a polgárokat, akiket (akár minimális szinten), de érdekelt az irodalom. Így a "felvilágosultaknak", látniuk kellett, hogy változtatniuk kell, és Kármán még abban is nagy segítséget nyújtott, hogy hogyan tegyék ezt. Sajnálatos, hogy ez nem történt meg.
Másik célja, a szépnemnek eddig elfeledett formálása, szórakoztatással való oktatása, hogy akiknek a nevelés a feladatuk, hasznos nevelőkké legyenek. Ijesztő, hogy ez az egyszerű gondolat (hogy a tanítót neveljük) csak most jelenik meg.
Kármán szerint a bölcsesség egyszerű és kedves, ellenben a "mély tudományok tartománya komor és sötét". A tudományokat az élet céljaihoz kell alkalmazni, más szóval gyakorlatiasabbakká kell tenni – ez a hasznosság elve. Kármán lépésről lépésre szeretne tanítani, a közjót akarja szolgálni. Finoman akarta "adagolni" a hasznos tudományokat.
A nemzet csinosodása az első és évtizedekre egyetlen munka, amely a haladás szellemében irodalmunk feladatait tüzetesen körvonalazza, az írói hivatást hangoztatja, de ugyanakkor önkritikát követel a korabeli íróktól (gondoljunk ismét Petőfire). A nemzet csinosodásának feladata, hogy megmutassa az irodalom és a "tudományok" fejlődésének akadályait. Ez a feladat lehetőséget ad a szerzőnek, hogy tág területen bemutassa a saját irodalomszemléletét (többek között azt is, hogy Kármán szerint nem a vers a legfontosabb műfaj, hiszen azzal kevesebbet tudunk közölni, esetleg oktatni, mint például a regénnyel).
Kármán művelt, tájékozott, sziporkázó tehetség. Jól eltalálja a hangot, amelyen beszéljen. Szabadon ír, mert ezt elhatározta és szívből ír, mert a szívekre akar hatni: "Nints epe, sem méreg ártatlan pennámban, és a szatírának ostorát tsak az ellen fordítom, a’ki kacajt érdemel." Nyitott szemmel nézte az életet, bele kellett látnia a társadalom mozgásaiba (ebben sokat segített neki családi háttere: hiszen az idősebb családtagok külföldön szerezték műveltségüket és tapasztalataikat. A Kármánoknak érezniük kellett a kirívó különbséget a látottak és a hazai feudális viszonyok között, észre kellett venniük a különbségeket, a nagy ellentéteket).
Kármánnak ez a cikke nemcsak a legérettebb, legösszefoglalóbb, hanem a legönállóbb műve is: annyira a mi viszonyainkra épült, hogy külföldi forrásokra nem támaszkodhatott. "Az öngondolkodás síkján állnak le nem szedve sok virágok."
A munka első fele válasz arra a kérdésre, hogy miért ellenséges a mi klímánk a tudományok iránt. Kármán szerint a családi környezet tesz "tunyává". A főiskolát járt ifjak otthon elparlagiasodnak, leginkább a vadászat, fegyver és agarászat által. A családi környezet mellet a tágabb környezet is akadálya a fejlődésnek: a falusi élet, a mezei élet szűk látókört teremt. A falusi birtokos házánál legutolsó jószág a könyv. Megszűnik az önálló gondolkodás, amit Kármán oly fontosnak tart. De ami ennél is rosszabb, ha a mezei életben egyfajta féltudósság uralkodik vagy animális életmód. (Egyszerűen nem érezték az emberek, hogy hiányozna nekik a műveltség, a tájékozottság - elég volt az, ha az ételt, italt elő tudták teremteni, az alapvetődolgokat az életbenmaradáshoz.
Miután befejezte a falusi élet negatívumainak bemutatását, egy érdekes fordulatot vesz a mű: rátér a címben megadott tételére, hogyan csinosodhat (hogyan fejlődhet) a nemzet. Szerinte nem ezek a mezei akadályok az igazi okai, hogy nem fejlődnek a tudományok, hanem épp fordítva: azért vannak ezek az akadályok, mert nem gyarapodnak a tudományok. Ha egész műveltségünk fejlettebb volna, megszűnnének a "mezei élet", a vidéki nemesség elmaradottsága (hozzátehetnénk: ezért is született meg az Uránia).
A tudományt ezért népszerűsíteni kell. De nem szabad elrettennie az egyszerű olvasónak, ezért a populáris tudományokat kell művelni és műveltetni. A tudományokat "felséges és érdemes" költőknek kell művelni. Csak az igazi költő éri el, hogy alkotásai megszelídítik az érzelmeket.
A nyelv művelése szüksége, tökéletesítése kívánatos, de a nyelv maga nem tudomány, "a szó, beszéd nem bölcsesség". A nyelv csak eszköz a bölcselkedésre, csak kulcsa a tudományoknak. Kármán helytelenül bár, de a grammatikát fölöslegesnek tartja. Szerinte száraz szabályok helyett hosszas, gyakori olvasás, beszéd és gyakorlat által könnyebben tanulunk nyelveket. Gálos Rezső szerint Kármán nem vette észre, hogy evvel a logikával nincs nyelvművelés, és hogy ilyen tévútra jutott a fordítások tekintetében is.
Azonban ne feledjük, Kármánnak rendkívül haladó gondolatai voltak, talán túlságosan is. Lehetséges, hogy ezért nem vették észre a kortársak és még inkább az egyszerű emberek. Meghaladta korát, de igyekezett felzárkóztatni a tömegeket. Célja volt, hogy egy jobb világban éljünk, egy boldogabb nemzet szülessen, és ehhez elengedhetetlen volt az általa propagált irodalom. Talán hamarabb léptünk volna a fejlődés útjára, ha hallgatunk rá és követjük őt.
forrás:freewebs.com/mit1800ig/krmnjzsef.htm
|
|
| | |
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
