A Szőlőtermesztési Tanszék 1945-ben a Villányi úton kezdte meg munkáját, majd 1946–1947-ben a hűvösvölgyi Bolyai János Katonai Műszaki Akadémia épületeiben folytatta, 1948-tól a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola területére a Ménesi útra, 1970-ben pedig mai helyére, a Villányi útra költözött.

A szőlő- és borgazdaság egyik nagy egyénisége, a tanszék alapítója és első vezetője Kosinszky Viktor volt, akinek nevéhez széles körű elméleti és gyakorlati tevékenység, a magyar szőlő- és bortermelés II. világháború utáni újjászervezése, az országos szőlőkataszter elkészítésének gondolata fűződik. Jelentős szakirodalmi tevékenységét számos könyv bizonyítja, csak néhányat említünk közülük: Szőlőművelés (egyetemi jegyzet, 1946), A szőlőtermesztés {IV-673.} kiskönyve (1948), Szőlőművelés (1948), Szőlőfajtaismeret (1949), Gyakorlati szőlőtermesztés (1937). A tanszéket Kosinszky Viktor után Katona Zsigmond (1950–1959) vezette. Az egyetemi oktatás és kutatás kimagasló egyénisége, Kozma Pál 30 évig (1960–1990) állt a tanszék élén. Kutatói pályafutása során nemzetközileg is elismert eredményeket ért el többek között a szőlővirág- és virágzásbiológia, szelekciós és keresztezéses szőlőnemesítés, a szőlő anyagcseréje, tápanyagforgalma, továbbá a csemegeszőlő-termesztés fejlesztése terén. Csepregi Pál (1924–) kimagasló oktató és kutató munkásságával tudományos iskolát is teremtett. Nagy szerepet játszott a korszerű tőkeművelés- és metszésmódok, a világfajták elterjesztésében, a termésbiztonság, termésminőség növelésében, a fajtapolitika alakításában. Szakirodalmi munkássága szintén kiemelkedő. 1990-től Balogh István a Szőlőtermesztési Tanszék vezetője. A tanszéken az okleveles mérnökképzésen és a tanfolyamos mérnöktovábbképzésen túl 1983 óta szakmérnökképzés is folyik.

Az oktatáshoz nélkülözhetetlen üzemi gyakorlatok 1961-től az intézmény tangazdaságában folytak. Az 1964-ben szervezett Főiskola Kísérleti Üzeme (Szigetcsép, korábban Szigetcsépi Kisérleti Telep) lett a tanszék nemesítési munkáinak helyszíne. Felsőfokú szőlészeti oktatást nyújtott még a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, a Debreceni Agrártudományi Egyetem és a Pannon Agrártudományi Egyetem Georgikon Mezőgazdasági Tudomány Kar (Keszthely és Mosonmagyaróvár).
A szőlőtermesztés és bortermelés közép- és alsószintű oktatása

A 19. század második felében magánkezdeményezésre Magyarország több helyén létesült vincellérképezde (a szőlőtermesztés legfontosabb elméleti és részletes gyakorlati oktatását végző szakiskola): Érdiószeg (Bihardiószeg, 1870), Balatonfüred (1870-től Állami Felső Népiskola és Vincellérképezde, 1899-től az Állami Gazdasági Felső Népiskola), Tapolca (1872), Tarcal (1873), Ménes és Nagyenyed (1881), Pozsony (1884), Munkács (1892), Pécs (1896), Eger (1897), Kecskemét (1901). Bihardiószegen 1880–1886 között az egyéves Felsőbb Szőlészeti és Borászati és Gyümölcsészeti Tanfolyam szaktanítókat képzett. Az 1892-ben állami kezelésbe került vincellérképezdék vezetői a Felsőbb Szőlő- és Borgazdasági Tanfolyamot végzett szőlészeti-borászati felügyelők lettek.

Kiemelkedően fontos szerepet töltött be a középszintű oktatásban az 1901-ben Budafokon létesült Magyar Királyi Pincemesteri Tanfolyam, amelynek szervezője Dobokay Lajos, Lónyay Ferenc és Rácz Sándor volt. A pincemesteri képzést nyújtó egyéves képzési idejű tanfolyamra kétéves vincellériskolát végzett hallgatók kerülhettek be.

Az I. világháború után hat szőlészeti és borászati szakiskola működött az országban (Kecskeméten, Sopronban, Tarcalon, Egerben, Balatonarácson és Budafokon). 1920-ban az állami vincellérképezdéket (Balatonfüred, Eger, Miklóstelep, Sopron, Tarcal, Villány) a Magyar Királyi Pincemesteri Tanfolyammal összevonták, az új intézmény átszervezés után Magyar Királyi Szőlészeti és Borászati Szakiskola néven képzett középfokú szakembereket. A kereskedelmi és gyakorlati oktatási célt szolgáló Magyar Királyi Állami Pincegazdaság 1923-ban kezdte meg működését a budafoki Magyar Királyi Pincemesteri Tanfolyam tanpincészetében.

A középfokú szakoktatás 1947-es átszervezésével megszűntek az állami szőlészeti és borászati szakiskolák. Az ekkor alakult intézmények 1950-től a Földművelésügyi Minisztérium fennhatósága alá tartoztak: Állami Kertészeti és Szőlészeti Középiskola (Baja), Kertészeti és Szőlészeti Középiskola (Sárospatak), kertész- és szőlészképző iskolák (Kiskunhalas, Mohács, {IV-674.} Villány, Tarcal székhellyel), szőlész- és borászképző szakiskolák (Kecskemét, Eger, Budafok székhellyel), gyakorlati szőlősgazda iskolák (Sátoraljaújhely, Balatonarács, Mecsekalja). A tanulmányi színvonal emelése érdekében 1950-ben négy szakosított 4 évfolyamú középfokú iskolát állítottak fel, amelyek 1951-ben hároméves gyümölcs- és szőlőtermesztési technikummá, 1953-ban négyéves kertészeti általános technikummá alakultak át. 1962-ben Gyöngyösön a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum keretében Felsőfokú Szőlészeti és Borászati Technikum létesült.

Az 1948-ban létesült Budafoki Borgazdasági Technikum (a Magyar Királyi Pincemesteri Tanfolyam, illetve a Magyar Királyi Szőlészeti és Borászati Szakiskola jogutóda) 1967-től Soós István Élelmiszer-ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet néven végez borászati szakágazati oktatást, 1989-től ötéves időtartamú technikusképzést is folytat. Emellett számos szakközépiskola működik országszerte, amelyek középszintű szőlész szakembereket képeznek.