Szépség-ápolás.

Ezen a téren a 30-as évek nôje egy fikarcnyival sem volt bölcsebb a mainál. Mindent magára kent, amirôl valaki azt mondta, hogy szépít. A száját rúzsozta, a körmét lakkozta. Mindkettôt égôvörösre. A kozmetikum-gyártók ekkoriban még nem rendelkeztek a finom színárnyalatok végtelen sorával, így minden nôn egyformán rikító, feltünô és természetellenes festék ragyogott. Ezen kívül elterjedt cikk volt a porpúder, amit pamaccsal kentek fel, lisztszerüen belepte az arcot, és felhôként terjedve ráülepedett a ruhára, gallérra. Az élénkszínü rúzzsal a fehérre porozott arcon gyakorlatilag csak nagyon élesre, keményre megrajzolt ajkak léteztek. A szempillát lámpakorommal lehetett festeni, de már müszempilla is létezett. Még a finom arcú nôk is kissé lárvaszerüvé váltak, hála a divatnak. Ezt a természetellenes hatást csak fokozta a szemöldökszedés divatja: a kozmetikai tanácsadók odáig rugaszkodtak (el a józan észtôl), hogy ügyetlenebb kezü nôknek egyszerüen azt tanácsolták: az egész szemöldökét borotválja le, és barna ceruzával húzzon egy kívánt ívü, vékony vonalat, Marlene Dietrich módjára. A napozás, a napbarnította bôr is újdonság volt. Ennek ártalmairól még nemigen hallottak, a finomabb ízlésüek azonban azt észrevették már, hogy eléggé össze nem illô dolog a négerbarna bôr, és mondjuk a szintén divatos, platinaszôke haj. A magára adó nô ezek mellett természetesen kölnivizet, vagy parfümöt is használt. Ezen a téren már nagyobb volt a választék. Az olcsó kölni és az eredeti francia parfüm (pl. Chanel) között természetesen nem csak árát, hanem illatát és tartósságát tekintve is jelentôs különbség volt.

Arckrémek iránt is egyre nôtt az érdeklôdés. A ráncosodás elleni harcba bevetették a zsíros, és a "cold" krémeket - ez utóbbi zsírmentes krém volt, zsíros bôrüeknek. Akin a krém sem segített, és volt ilyesmire pénze, felvarrathatta ráncait, masszíroztathatott, illetve a kozmetikussal rakathatott arcára különféle pakolásokat, pl. uborkából. A kor szenzációja volt a különféle elektronikus masszás- és radiolux-gépek bevetése.

Hiába a legjobb kölnivíz, ha alóla áporodott testszag terjeng. Ezt sajnos, nem mindenki értette meg, illetve nem tett ellene. A dezodorálás még csak valahol a tudat határán jelentkezett. Gazdagabb parasztlányokról itt-ott feljegyezték, hogy mivel tartották magukat a heti egyszeri tisztálkodáshoz, "kissé szagosak" voltak. Fürdôszoba hiányában a tisztálkodás természetesen igen fáradságos dolog volt. Valahol, a konyhában pl. be kellett állítani a fürdôdézsát, vizet hordani, vizet melegíteni: alig két óra nehéz fizikai munka után elôállt a fürdôvíz, amit fürdés után - lefolyó híján - megint csak vödörrel kellett valahova kihordani. Ez a tortúra a gyengébb jellemeket nyilvánvalóan eltántorította a mindennapi fürdéstôl. Mivel ugyanezek a nehézségek a mosás esetén is fennálltak, nyilván a hordott ruházat (elsôsorban a felsôruhák) sem voltak tökéletesen friss állapotban. Ha ráadásul az illetô személy szerette a fokhagymát is, egészen áporodott, szédítô testszagot bírt kialakítani.

A jobb köröknél, ahol volt fürdôszoba, a helyzet természetesen minôségileg másképp festett. A középosztály köreiben, akkor is, ha a fürdés hetente volt szokásban, minden nap legalább a felsôtestüket megmosták. Sokan azonban már mindennap fürödtek, vagy zuhanyoztak. Mosdáshoz szegényebbek közönséges mosószappant, gazdagabbak már pipereszappant (Baba, Caola), sôt fürdôsókat használtak. Természetesen a legtisztább ember is izzad. Ezt a problémát az "izzadtság-lapocskákkal" próbálták megoldani. Ez egy hónaljba szabott, itatóspapír-szerü anyag volt, mely felszívta az izzadtságot, ezáltal elnyelte a szag egy részét, és ami legalább ilyen fontos volt, megakadályozta, hogy a ruhán folt keletkezzék.

A hajápolásban is volt egy-két "korspecifikus" ôtlet. Azt még nagymamától tanulta mindenki, hogy lefekvés elôtt százszor végig kellett kefélni a hajat, hogy szép, fényes legyen. Ezt szolgálta a haj-olaj, a Brillantin - a kefe ennek befésüléséhez is kellett. Hetente egyszer helyesnek tartották a hajmosást. Ismerték már a sampon fogalmát, de a legtöbben egyszerüen szappannal mostak hajat. A haj formázása fontos kérdés volt: szép, mesterkélten hullámos, kis haj volt a divat, kb. 1938-ig. A hajsütés volt az alapmódszer, ezzel azonban óvatosan kellett bánni: a nyílt tüzôn melegített vas könnyen égetni kezdett, és tönkretehette a hajat. A vízbe rakás (tulajdonképpen beszárítás) nem járt ilyen veszéllyel, viszont hosszadalmas volt. E két módszer hatása legjobb esetben is a legkôzelebbi fejmosásig illetve zivatarig tartrott. Ezért hát feltalálták a dauert. Ez a vegyi módszer hónapokra megoldotta a nôk hajbodorítási alapproblémáját. Ezzel is voltak azonban gondok. Még a jól sikerült dauer is roncsolta a hajat, a fejbôrt. Ráadásul ez egy bonyolult, kényes müvelet volt, a kezelés nem egy esetben azt eredményezte, hogy a paciens haja tövig leégett. A másik gond az volt, hogy a dauer bodor hajat csinált, de nem frizurát. Egy dauerolt nônek, ha elegáns akart lenni, hetente ugyanúgy be kellett állíttatnia a haját, mint a többinek.

Egy szépen beállított frizurát kimosni a pazarlás vétkét jelentette. Ennek a problémának megoldására kitalálták a talán leghajmeresztôbb kozmetikai módszert: a petrolmosást. Rájôttek arra, hogy a vízzel ellentétben a petróleum nem teszi tônkre a hajfodrokat. Viszont zsírtalanít. Ha tehát a hölgy sürgôsen sietett valahova, és meg kellett tisztítsa a haját, szerzett egy kanna petrolt, fejen öntötte magát, majd 5-6 perc száradás után elbillegett rendeltetési helyére. Az 5-6 perc száradás volt a rendszer egyetlen elônye. Hátránya volt bôven. Leginkább az, hogy efféle akciók kôvetkeztében gyakoriak voltak a halálos végü lakástüzek. A petróleum rendkívül gyúlékony anyag volt, még a gôze is, elég volt egyetlen apró szikra a környéken, és a hölgynek nem csak a haja égett le. Ha esetleg sikerült a dolog, akkor viszont nagyon szárította, törte a hajat, a fejbôrön pedig korpát idézett elô.

forrás:http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/eletmod/index.html