13 új helyszín a Világörökségi Listán

A Világörökség Bizottság 33. ülésszakán világörökséggé nyilvánított helyszínek bemutatása

Az UNESCO Világörökség Bizottság a Sevillában (Spanyolország) 2009. június 22-30 között megtartott 33-ik ülésszakán 13 új helyszínt vett fel a Világörökség Listára, ugyanakkor döntött egy helyszín törléséről, valamint három helyszín bővítéséről, és ugyancsak három helyszínnek a Veszélyeztetett Világörökség Listára való felvételéről.

A Világörökség Bizottság María Jesús San Segundo asszony – Spanyolország nagykövete és állandó UNESCO delegáltja - elnökletével a 33. (sevillai) ülésszakán két új természeti és tizenegy kulturális helyszínt vett fel az UNESCO Világörökség Listára. Mivel  a németországi „Elba-völgy Drezdánál kultúrtáj” helyszínt törölte a Listáról, így az jelenleg összesen 890 helyszínt tartalmaz.

A Bizotttság továbbá három helyszínt felvett az UNESCO Veszélyeztetett Világörökség Listára, hogy ezáltal elősegítse a megőrzésük érdekében szükséges nemzetközi támogatást. Egy tételt pedig – Baku városfallal körülvett történeti városközpontja a Shirvanshah toronnyal – a megőrzése érdekében megtett lépések eredményeként a Bizottság levett a veszélyeztetett helyszínek listájáról.

A június 30-ával záródó ülésszakon három ország (Burkina Faso, a Zöld-foki Köztársaság, Kirgizisztán) esetében első alkalommal került fel kiemelkedő egyetemes értékük elismeréseként egy-egy helyszín a Világörökség Listára.

Az újonnan felvett természeti helyszínek:

Watt-tenger (Németország és Hollandia)
A helyszín a hollandiai Waddenze-tengeri Védett Területet és a vele összefüggő németországi Wattenmeer Tengeri Nemzeti Parkot (Alsó-Szászország és Schleswig-Holstein területén) foglalja magában.
A helyszín egyike az utolsó megmaradt, nagy kiterjedésű árapály-ökoszisztémáknak, ahol a természeti folyamatok még mind a mai napig szinte zavartalanul zajlanak. A felvételt nyert helyszín a teljes Watt-tenger több, mint 66 %-át fedi le.
Változatos átmeneti élőhelyei – a homokpadok, tölcsértokolatok, dűnék, zátonyok, iszapos területek – számos növény- és állatfaj, többek között tengeri emlősök: borjúfókák, szürke fókák és delfinek otthonául szolgálnak, illetve évente közel 12 millió madár fészkelő és áttelelő területét is jelentik.

Dolomitok (Olaszország)
Az Alpok észak-itáliai vonulataként a Dolomitok tizennyolc 3000 méter feletti magasságú csúccsal büszkélkedhet. A csaknem 142 hektáros terület bámulatos szépségű tájaival, függőleges sziklafalaival, keskeny, mély, szűk völgyeivel változatos látképek sorát vonultatja fel. A hegyvidéki táj geomorfológiailag nemzetközi jelentőségű, egyebek között a különféle sziklaképződmények, jégkorszaki felszínalakulatok és karszt-jelenségek miatt. Jellegzetessége, hogy ma is dinamikus tényezők – csuszamlások, árvizek és lavinák – alakítják. A helyszín a – fosszilis maradványokat tartalmazó – Mezozoikumi karbonátos üledékes szisztémáknak. egyik legkimelkedőbb példája.

Az új kulturális helyszínek:

Stoclet-ház (Belgium)
Adolphe Stoclet bankár és műgyűjtő háza – amelyet a bécsi szecesszió egyik vezető építésze, Josef Hoffmann tervezett és 1911-re épült fel – külső tömegformálásával fordulópontot jelentett az építészetben: az Art Nouveau után előrevetíti az Art Deco és a Modern Mozgalom kibontakozását. A Stoclet-ház külső és belső megjelenésének integritása, homogenitása, Koloman Mosar és Gustav Klimt alkotásait is befogadó terei megtestesítik az európai építészet megújulás iránti vágyát, az összművészeti alkotás („Gesamtkunstwerk”) létrehozására irányuló törekvéseit.

Loropéni romjai (Burkina Faso)
A Lobi-területen található tíz erődítmény közül a felvételt nyert, 11.130 m2-es területű együttes maradt fenn legjobb állapotban; a fellelhető impozáns kőfalak, kerítőfalak a Szaharán áthaladó aranykereskedelem múltjáról és jelentőségéről tanúskodnak.
A jelen kutatások szerint legalább ezer évesek az Elefántcsontpart, Ghana és Togo határánál fekvő romok, és a települést a Lohron vagy a Koulango nép emberei lakták, ők felügyelték az aranykitermelést és feldolgozást a legtermelékenyebb időszakban, a 14-17. század közé eső „aranykor” idején. A sok helyen még feltárásra váró területet egyfajta misztikum övezi. Hosszú története során többször elnéptelenedett a település, utoljára és véglegesen a 19. század elején. Az elhagyatott helyszín kutatása még várhatóan sok információval szolgálhat.

Cidade Velha, Ribeira Grande történelmi központja (Zöld-foki Köztársaság)
Ribeira Grande városa, a 18. században átnevezett Cidade Velha az első európai gyarmat volt, amelyet előörsként a trópusokra telepítettek. A Santiago szigetének déli részén fekvő város néhány eredeti, lenyűgöző utcaképpel, két templommal, királyi erőddel és a Pillory térrel, s annak díszes 16. századi márványoszlopával büszkélkedhet.

Vutaj-hegység (Kína)
Öt lapos, teraszos csúcsával a Vutaj-hegység Észak-Kína legmagasabb hegye. A Kr. utáni első századtól a huszadik század elejéig több templom épült e buddhista szent helyen.
A kultúrtáj magában  foglal 53 kolostort és a Foguang templom keleti fő csarnokát – a Tang-dinasztia legmagasabb, életnagyságú agyagszobrokkal díszített faépítményét –, továbbá a Ming-Dinasztia Shuxiang-templomát is, amely 500 darabos szoborgyűjteményével buddhista történeteket jelenít meg.
A helyszín különböző korokból származó épületei szinte leltárszerűen mutatják be, hűen tükrözik a buddhista építészet fejlődésének szakaszait, illetve azt, hogy azoknak – több mint ezer éven át – milyen befolyásuk volt a kínai palotaépítészetre.

Shushtar történelmi hidraulikus vízrendszere (Irán)
A kreatív alkotószellem remekműve, létrehozásának kezdete I. Dareiosz perzsa király uralkodásának idejére, a Kr. e. 5. századra vezethető vissza. A Kârun folyó vizét elterelő két csatorna közül az egyik, a Gargar csatorna mind a mai napig működik és Shushtar városát látja el vízzel. Alagút-sorozaton keresztül vezet a malmokig, ahonnan látványosan, egy sziklaszirtről zúdul alá a víz az alsó gyűjtő-medencébe, hogy a város déli részén elterülő Mianáb („Paradicsom”) elnevezésű, gyümölcsöskertekből és egyéb mezőgazdasági területekből álló síkságot táplálja. A helyszín egy sok elemből összetevődő együttes: a Salâsel kastély, a teljes hidraulikus rendszer működtető központja, a torony, ahol a vízszint mérhető, hidak, medencék, malmok.
Az együttes hűen tükrözi az elámiták és a mezopotámiaiak, illetve a későbbi időkből a nabateusok építési ismereteinek, valamint a római építéstechnikának a  hatásait is.

Sulamain-Too szent hegye (Kirgizisztán)
A selyemutak találkozásánál fekvő, a Fergana-völgyet uraló és Osh városának hátterét adó Sulamain-hegy a közép-ázsiai szent hegyek legjelentősebbike. Mint szent hegy, több mint másfél ezer éven át szolgált irány-meghatározó jelként az utazók számára. Öt csúcsa és lankái között számos ősi – használaton kívüli, illetve mind a mai napig látogatott – kultikus hely, két 16. századi, jórészt rekonstruált mecset található, és több mint száz barlang sziklavésetekkel, amelyek embereket, állatokat és geometrikus formákat is ábrázolnak. Az imádásnak ezek a helyszínei – amelyeket zarándok-ösvények kötnek össze egymással – a hiedelem szerint gyógyírt adnak meddőség, fej- és hátfájás ellen, s a hosszú élet áldását is biztosítják. A hegység tisztelete egyben összekapcsolja a preiszlám és az iszlám hitet; a helyszín a több évezreden keresztül vallásos tisztelet tárgyául szolgáló Közép-ázsiai szent hegyek vélhetően egyik legteljesebb példája.

Caral-Supe szent városa (Peru)
Az 5000 éves régészeti helyszín, Caral-Supe szent városa száraz, sivatagos teraszon fekszik, szemben a Supe-folyó zöld völgyével. A Közép-Andok késő archaikus (prekeramikus) periódusába vezet vissza, és az Amerikai-kontinensen a civilizáció legősibb központja lehetett. A rendkívül jól fennmaradt helyszín különlegességét annak térbeli szerkesztése és építészeti komplexitása, főként pedig hatalmas kő- és földemelvényei és süllyesztett körkörös udvarai adják. Az e helyen található 18 városi település együttese közül Caral sokrétű, monumentális építészetével, hat nagy gúla alakú szerkezetével tűnik ki.  Egy a helyszínen talált kipu (quipu, az inkák által információrögzítésre használt, különféle színű és csomózású fonalak rendszere) tanúskodik Caral társadalmának összetettségéről és fejlettségéről. A város erős vallásos ideológiával áthatott struktúrája és néhány építménye – mint a piramisok és a felsőbb rétegekhez tartózó személyek rezidenciái – az egykori szertartásos funkciók kétségtelen bizonyítékai.

A Joseon dinasztia királysírjai (Koreai Köztársaság / Dél-Korea)
A Joseon dinasztia királysírjait magába foglaló együttes kiegészíti a Koreai-félszigeten fekvő, korábban már felvételt nyert királysírokat tartalmazó két helyszínt. Így a dél-koreai Gyeongju Történelmi Körzet és az észak-koreai Koguryo Sírok emlékeinek sorát 40 – több helyen szétszórtan elhelyezkedő – most felvett királysír gazdagítja. E sírok az ősök emlékének megbecsülése jeleként, királyi hatalmuk tiszteletére, tetteik dicsőítésére, az ősök lelkének a gonosztól való védelmére épültek öt évszázad alatt, 1408 és 1966 között.
Mindig kivételes természeti szépségű helyeket választottak ki a sírok számára és olymódon rendezték el őket, hogy a sírépítmények hátát a hegyek védték, míg arccal délnek, a víz felé fordultak, ideális esetben a távolban a hegygerincek látképével is vizuális kapcsolatot megteremtve.
Az egyes temetkezési területek hosszoldalán a bejárat és a szertartás tere kapott helyet. A sírdombokon túl, azok részeként jelenik meg a T-alakú faoltár, a tetővel védett domborműves sírkő, a királyi konyha és az őrség háza, a vörös, szegekkel kivert kapuzat és a gondnok háza. Mindezt – külső dekorációként – egybek között állatok és emberek figuráit ábrázoló kő-alkotások teszik teljessé.

Herkules tornya (Spanyolország)
A Herkules-torony – amelyet a rómaiak építették fel Farum Brigantium néven – a Kr. utáni első századtól szolgált világítótoronyként és iránypontként az északnyugat-spanyolországi La Coruna kikötőbejáratánál. A Torony egy 57 m magas sziklaplatón épült fel, 55 m magas építmény, amely három, szintenként csökkenő alapterületű emeletre osztható, közülük az első szint megfelel az egykori római világítótorony szerkezetének. Rögtön a torony alapzata mellett található egy kis méretű négyszögeletes római építmény, amelynek alapjai egy 1990-ben végzett ásatás során kerültek napvilára. A helyszín emellett a Monte dos Bicos vaskori sziklafaragványainak „szoborparkként” védett együttesét, valamint egy muszlim temetőt is magában foglal.
A Herkules-tornyot a középkortól a XIX. századig számos legenda övezte, egyediségét pedig az adja, hogy az egyetlen megmaradt görög-római kori antik világítótorony, amely legalább részben őrzi az eredeti szerkezeteket, és – ma is világítótoronyként működve – a funkció folyamatosságát is.

La Chaux-de-Fonds / Le Locle – az óraipar meghatározta várostervezés (Svájc)
A svájci Jura hegyei közt megbúvó, két egymáshoz közeli település mezőgazdasági művelésre alkalmatlan területen fekszik. Telepítésük és épületeik jól illusztrálják, mennyire fontos volt az órakészítők számára a racionális szervezés. A több várostűz után a 19. század elején újratervezett városok ugyanis egyetlen iparágnak, az óragyártásnak köszönhetik kialakításukat, egyben fennmaradásukat is. Telepítésük sajátossága a hosszan elnyúló, lezáratlan, párhuzamos beépítési sávok létrehozása, amely sorokban felváltva találunk lakóépületeket és műhelyeket. A helyszín kiváló példája az egyetlen iparból élő („mono-indusztriális”) kézműves, manufakturális településeknek, s jól tükrözi a helyi, a 17. századtól mind a mai napig működő órakészítő kultúra igényeit kiszolgáló városépítési elvet és gyakorlatot, amely aztán – mindkét település esetében – alkalmazkodott ahhoz az átalakuláshoz, mely a háziipar-jellegű kisiparos termelésről a sokkal koncentráltabb gyári termelésre való áttérést jelentette a XIX. század végén, s a XX. században. Így vált lehetségessé az, hogy Karl Marx óriás iparvárosként írja le La Chaux-de-Fonds városát Das Kapital című írásában, a Jura órakészítő iparának munkamegosztását elemezve.

Pontcysyllte vízvezeték és csatorna (Egyesült Királyság)
A 18 km hosszú Pontcysyllte csatorna Wales észak-nyugati részén található, az 1800-as évek elején készült, az ipari forradalom bravúros mérnöki teljesítményeként. A bonyolult földrajzi adottságok alapos átgondoltságú, merész mérnöki megoldásokat követeltek, főként, hogy a vízvezeték zsilipek alkalmazása nélkül épült meg. Az egész létesítmény Thomas Telford elismert építőmérnök mesterműve, amely úttörő szerepű munka a mérnöki fémszerkezetek kialakítása és alkalmazása terén. Az öntöttvas és a kovácsolt vas együttes használata olyan könnyed, ám mégis erős ívekből álló szerkezetet eredményezett, amely egyszerre monumentális és elegáns. Ez az együttes az emberi alkotó szellem kivételes remekműveként került felvételre, úgy is, mint a korabeli Európában elért szakmai tudás figyelemreméltó szintézise; amelyben egyúttal olyan innovatív alkotást is csodálhatunk, amely világszerte számos más hasonló projekt esetében volt az inspiráció forrása. 

forrás:vilagorokseg.hu/portal/